Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Az omikron variáns és a szezonális influenza ütközésétől tartanak a szakemberek

2021.12.17
11:59
2021.12.17
20:50
Forrás
Pannon RTV
Az egészségügyi minisztérium államtitkára szerint januárban romlik majd a járványhelyzet. Dr. Mirsad Đerlek aláhúzta eddig mindegyik mutáns sok fertőzöttet hozott, nem lesz ez másképp a Dél-Afrikában azonosítottal sem.

A jelenlegi javuló járványhelyzet miatt csökkent az oltási hajlandóság az országban.

Magyarkanizsa községben több mint 7800-an kapták meg az első adag védőoltást a koronavírus ellen. 4100 lakos pedig már a harmadik dózist is felvette. Jelenleg a Sinopharm és a Pfizer védőoltás elérhető a községben.

Sebők Erzsébet, Magyarkanizsa: „Van egy picike dédunokám, miatta, a család miatt, párom miatt, magam miatt.”

Petrić Klára egy évvel ezelőtt már átesett a koronavírus fertőzésen. Most pedig már a harmadik oltóanyagot vette fel. „Sokan tartanak a vakcinától, én úgy gondolom, hogy ha ez a megoldás erre a vírusra, a veszélyre, akkor minél többen vegyük fel, legalább mi idősek.”

Ami az újonnan regisztrált koronavírus fertőzötteket illeti, itt Magyarkanizsa községben, csökkenő tendenciát mutat ez a szám. Naponta mindössze egy-kettő vagy maximum három új fertőzöttet regisztrálnak itt a község területén – mondta dr. Gyólay Karolina, a magyarkanizsai Egészségház igazgatója.

„Nagyon apellálunk az emberekre, hogy most az ünnepek előtt oltakozzanak. Tudjuk, hogy jönnek a karácsonyi, újévi ünnepek és ilyenkor gyülekeznek az emberek és együtt vannak, együtt töltik az ünnepeket. Nagyon jó lenne legalább az első dózist felvenni, illetve az emlékeztető dózist is, mivel a 21. században ez a vírus ellen, hogy ne kapjuk el vagy ne súlyos kórképpel vészeljük át, egyedüli megoldás a tudomány, és ez a vakcina.”

Szerbiában a koronavírus omikron variánsát hivatalosan még nem azonosították. Az egészségügyi minisztérium államtitkára szerint mindez már csak napok kérdése. Dr Mirsad Đerlek kiemelte: „Nem vehetjük félvállról az omikron variánst. Még mindig nem tudunk sok mindent arról, hogy ez a mutáns mit hoz magával. Elővigyázatosságra intek mindenkit. Másrészről pedig egy izraeli tanulmány azt mutatja, hogy az oltások hatásfoka kisebb, mint az ezt megelőző hullámokban. Korábban ez 93 százalék volt, az omikronnal szemben pedig 75 százalék. Ez 18 százalékkal kevesebb.”

Az államtitkár szerint aggodalomra ad okot, hogy már a szezonális influenzát is regisztrálták az országban. Az előttünk álló ünnepek pedig csak fokozzák a vírus terjedését - tette hozzá.

Várhatóan a katolikus és a pravoszláv ünnepek alatt megnövekszik a forgalom a szerb-magyar határátkelőkön. A szakemberek attól tartanak, hogy a hazatérő vendégmunkások behozhatják a koronavírus omikron variánsát, ez pedig majd kereszteződhet a már Szerbiában is megjelent influenzavírussal.

koronavírus
koronavírus-járvány
védőoltás
Mirsad Ðerlek
Gyólay Karolina
Magyarkanizsa

Most

21:37, Frissítve: 21:49

Megszakítani a párbeszédet

A Szerb Lista a párbeszéd megszakításáért száll síkra, amíg a koszovói rendőrség rendkívüli erői és a polgármesterek vissza nem vonulnak.
16:05

Harci készültségben marad Szerbia Katonasága

Egyelőre nyugodtan telik a nap Koszovó északi részén. Ennek ellenére harci készültségben marad Szerbia Katonasága - erről döntöttek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén, amelyen a szerb kabinet tagjai mellett, Aleksandar Vučić államfő is jelen volt.

Népszerű

Tűz volt Szabadka központjában

Tűz ütött ki a szabadkai Đuro Đaković utca egyik épületében. A forgalmat lezárták egy időre, majd újraindult a közlekedés, de nagy volt a torlódás, rendőrök irányították a forgalmat.