Ugrás a tartalomra

Az óvintézkedések betartására, és az influenza elleni védekezésre hívja fel a figyelmet Pásztor István

2020.09.29
11:11
2020.09.29
15:48
Forrás
Szabadkai Magyar Rádió, Pannon RTV
Továbbra is észnél kell lenni, vissza kell fogni magunkat és betartani a válságstáb kötelező és javasolt óvintézkedéseit - mondta Pásztor István.

Továbbra is észnél kell lenni, vissza kell fogni magunkat és betartani a válságstáb kötelező és javasolt óvintézkedéseit, hogy olyan alacsonyak maradjanak a koronavírus-számok Szerbiában, mint az utóbbi időben – mondta Pásztor István.

Az influenza elleni védekezésre is érdemes odafigyelniük a veszélyeztetett csoportoknak – figyelmeztetett a VMSZ elnöke, aki minden évben beadatja magának a védőoltást. A VMSZ elnöke a magyarkanizsai helyi közösségi választásokról és a kormányalakításról is beszélt.

Megfelelő módon kezeli a szerb állam a koronavírus-járványhelyzetet, erről tanúskodnak az utóbbi időszakban tapasztalható alacsony számok – mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában. Hogy ez így maradjon, az óvintézkedéseket továbbra is be kell tartanunk – tette hozzá a VMSZ elnöke. Itt az ősz, ezzel együtt érkezik az influenzaszezon is. Az ígéretek szerint lesz elég védőoltás Szerbiában. Pásztor István hangsúlyozta, aki csak teheti, vegye fel a vakcinát. Ő maga minden évben megkapja az oltást, és nem is betegszik meg.

"Okvetlenül vegyék föl a védőoltást az idősebbek, a krónikus betegek, azok, akiknek a munkája olyan, hogy sok emberrel találkoznak, érintkeznek. Az idén a koronavírus miatt, és egyáltalán a jelenségeknek az ellenőrzése, fölfejtése, megfejtése miatt azt gondolom, hogy külön fontosságot bír az influenza elleni oltásnak a fölvétele."

Idén még nem nyíltak meg újabb európai uniós csatlakozási tárgyalási fejezetek Szerbia számára. Az EU jelenleg más dolgokkal, a koronavírus-járvánnyal és a gazdasági válsággal van elfoglalva, a bővítés kérdését mellékvágányra helyezte. Pásztor szerint kétséges, hogy idén még megnyílhatnak új fejezetek.

"Azt szokták mondani, hogy a nagy nyögésnek az akarathiány szokott általában az oka lenni. Itt is erről van szó. Én azt látom, hogy az Európai Unió az elmúlt egy évben úgy működött, olyan dolgokkal foglalkozott, hogy a bővítés kérdése messze az ingerküszöb, a prioritási ingerküszöb alatt maradt."

Pásztor István a vasárnapi magyarkanizsai községi helyi közösségi választásokról is szólt. A VMSZ elnöke úgy fogalmazott, az ő szempontjukból kiváló eredmény született, nagyon-nagyon ritkán fordul elő ehhez hasonló. Magyarkanizsán az önkormányzati és a helyi közösségi vezetések is ugyanahhoz a politikai erőtérhez tartoznak, ezért semmiféle disszonancia nem lehet a mindennapi életre vonatkozóan.

"Ez a helyzet többek között azért is fontos, hogy hatékonyabban lehessen dolgozni, hatékonyabban lehessen beszélni, hatékonyabban lehessen a megbeszélteket véghez vinni, megvalósítani."

Mind Magyarkanizsa községben, mind pedig tartományi és országos szinten együtt kell működni, szót kell érteni – hangsúlyozta a VMSZ elnöke. Véleménye szerint a vajdasági és a szerbiai kormányalakítás folyamata az elkövetkező napokban fel fog gyorsulni. Azt tartja reálisnak, hogy mindkettő az alkotmányos határidőn belül, valamikor október közepén formálódhat meg.

Pásztor István
koronavírus
influenza
választások
Magyarkanizsa
eurointegráció

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:20, Frissítve: 18:10

Hagyományok téli fesztiválja Palicson

Tepertősütő verseny, szalonna- és hagymaszeletelő verseny, kézműves kiállítás, forralt bor, jó hangulat és kellemes idő - így zajlik az idei Hagyományok téli fesztiválja Palicson. Az eseményre idén közel ezer személy érkezett.
15:54, Frissítve: 18:21

Ma sorsolják ki az EB-csoportokat

A sorsolás előtt a résztvevőket 4 kalapba osztották szét, ezek kialakítása az Eb-selejtezőben nyújtott teljesítmény alapján történt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.