„A csapadékot nem lezúdítani kellene, hanem megtartani”
Az ivóvíz kitermelésére szolgáló kutak ennél jóval mélyebben helyezkednek el, így a szakemberek szerint vízhiány nem fenyeget, ugyanakkor ezek az ősi tartalékok is végesek. A csapadékosabb időjárás miatt az elmúlt napokban lecsökkent a vízfogyasztás, így a vízgyárakon is enyhült a nyomás, de a szakemberek a véges tartalékok miatt takarékosságra és a jelenleg alkalmazott vízgazdálkodási gyakorlatok felülvizsgálatára intenek.
Felszíni vizeink lecsapolása mellett az ivóvíztartalékok megcsappanásának egyik legfőbb oka, hogy termőföldjeinket és udvarainkat is locsoljuk. Annak érdekében, hogy megőrizzük az ivóvízkészleteinket, nem marad más hátra, mint elzárni a csapot.
Szabadka területén mintegy 30 kút biztosítja a város számára szükséges ivóvizet. Ezen vizek forrása a Kárpátokban található, izotópos vizsgálattal megállapítást nyert, hogy több ezer éven keresztül tartott útjuk idáig. A becslések szerint azonban ennek a víznek 90 százalékát nem fogyasztásra használjuk fel. Tisztálkodunk, mosogatunk, autót mosunk, locsolunk vele.
Sugár György, igazgató, Vízművek és Csatornázási KKV, Szabadka: „A szabadkai vízművek kútjai 200 méterre vannak fúrva, ezekből látjuk el a lakosságot ivóvízzel. Az ilyen 200 méteres kutakat kevésbé befolyásolja közvetlenül ez a leesett csapadék. Aminek nagy befolyása van, az az, hogy visszaesett a hőmérséklet, van eső. Abban a hőségben a vízfogyasztásunk csúcsórája másodpercenként több mint 400 liter volt a városra, most pedig visszaesett 300 és 350 liter per szekundum közé, ami azt jelenti, hogy 20-30 százalékos ivóvízfogyasztás-esésről beszélünk, így sokkal könnyebb persze.”
Szabadka és környéke egykoron gazdag vízi világgal rendelkezett. Források, patakok szelték át a mai város területét. Mocsarak, sömlyék, barák, tavak, vízzel borított területek tarkították a tájat. Hovány Lajos, vízépítő mérnök évtizedeken át kutatta és tanulmányozta ezeket a vizeket, valóságos tárháza a elfeledett nevű patakoknak. Doktori disszertációját is Palicsi-tó 130 négyzetkilométeres váltakozóan homokos és löszös vízgyűjtő területéről írta.
Hovány Lajos, vízépítő mérnök, nyugalmazott egyetemi tanár: „Ahogy a terep lejt, az itt lehullott csapadék szivárog a tó felé. Mivel a homokban gyorsabban tud szivárogni a víz, mint a sárgaföldben, ezért a homokban megemelkedett a talajvízszint, elérte a felszínt, forrásként megjelent ez a két talaj találkozásánál és megindultak, mint patakok folyni ezek a vizek a tó felé.”
Szabadka patakjait már rég befedték, csatornákba vezették, a mocsarakat kiszárították, pedig jótékony hatásuk volt, megtartották a lehulló csapadékot, nem engedték azt mintegy leszaladni a területről. A jelenlegi aszályos időkben, a szárazságtűrő eredeti növényvilág újrahonosítása mellett, a természeteshez hasonló vízrendszerek visszaállítása jelenthetné a szárazság okozta gondok megoldásának egyik lehetőségét. A szakember szerint a csapadékot nem lezúdítani kellene, hanem megtartani.
