Ugrás a tartalomra

Dél-Bánáti Betlehemes Játékok és Karácsonyi Szokások

2023.12.10
14:25
2023.12.10
17:03
Forrás
Pannon RTV
Az ünnepre hangolódtak a 26. alkalommal megtartott találkozón Torontálvásárhelyen.

Már több, mint negyed évszázada találkoznak karácsony előtt a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek, iskolák és más csoportok képviselői, hogy bemutassák az ünnephez kötődő énekeket, verseket, szokásokat. A szervező a József Attila Művelődési Otthon volt.

Horti László, igazgató, József Attila Művelődési Otthon, Torontálvásárhely: „Nagyon sok mindenre kell gondolni, mindent meg lehet tenni, az eredmény viszont az, amikor a csoportok föllépését követően a nézők elégedetten hagyják el a termet.”

Az esemény résztvevői éltetik a hagyományokat, átörökítve az értékeket a következő generáció számára - mondta el Vidrács Krisztina, a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola igazgatója.

Vidrács Krisztina, igazgató, Moša Pijade Általános Iskola, Torontálvásárhely: „Nagyon büszke vagyok a diákokra, szülőkre, hogy így közösen össze tudtak fogni, itt tudtak lenni, és meg tudták mutatni, hogy milyen értékeket őriznek itt helyben. Itt a kecskézésre gondolok, évek óta működik már ez a csoport. A tanítóbácsinak köszönve minden évben megmutatják ezt a gyönyörű szép szokást. A ringatós foglalkozásokat is, amelynek köszönhetően a szülők is bekapcsolódtak, és itt voltak az egészen piciktől az iskolás korú gyermekekig. Ez is szívmelengető volt. Úgy gondolom, hogy mindannyian fel tudunk készülni a karácsonyra.”

A találkozón Dél-Bánát nyolc településéről mintegy 160 résztvevő gyűlt össze. A Magyar Nemzeti Tanács a kiemelt jelentőségű országos rendezvények közé sorolta az eseményt. Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke elmondta, hogy csodálatos érzés ilyen közösségben várni Jézus születését.

Kovács Elvira, alelnök, VMSZ: „Többedszerre vagyok itt, hatalmas szerencsémre, a Dél-Bánáti Betlehemes Játékok és Karácsonyi Szokások Találkozóján. Különleges élményt nyújt, hogy az egészen pici föllépőktől a legidősebbekig mennyire ragaszkodnak a hagyományokhoz. Valóban, ma lelki feltöltődést kaphatunk, és melegséget érezhetünk a szívünk körül karácsony közeledtével. A gazdagságot, ennek a területnek a különféle szokásait, a kecskézéstől kezdve mindenki megmutatta önmagát. Valóban sikerült nekem is, nekünk is megállnunk egy pillanatra és átérezni Jézus születésének közeledtét. Teljesen más, csodálatos érzés lengte be ezt a tornatermet.

Jövőre a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület lesz az esemény házigazdája. Addig befejeződnek az egyesület székházán folyó felújítási munkálatok.

Dél-Bánáti Betlehemes Játékok és Karácsonyi Szokások
Torontálvásárhely
Dél-Bánát
Horti László
József Attila Művelődési Otthon
Horti László
Vidrács Krisztina
Moša Pijade Általános Iskola
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

09:46

Olcsó lisztből csak mértékkel

Továbbra is korlátozza a liszt árát és a megvásárolható mennyiséget a szerb kormány. Egy személy legfeljebb öt kilót vehet a hatósági áras termékből. A rendelet a T-400-as és a T-500-as lisztre vonatkozik.

Népszerű