Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Eredményesen működik a szabadkai mesterséges megtermékenyítési központ

2023.03.02
18:01
2023.03.03
10:32
Forrás
Pannon RTV
Tavaly szeptember óta működik Szabadkán a néhány évvel ezelőtt felszerelt mesterséges megtermékenyítési központ. Az első eredmények kecsegtetők.

A nyolc résztvevő páciens közül kettőnél megvalósult a terhesség, háromnál pedig sikeresen lefagyasztották a megtermékenyített petesejteket, és bizakodva várják a beültetést. A központ megálmodója, megvalósítója és vezetője dr. Aleksandar Radulović szerint nagy jövő áll a szabadkai program előtt, hiszen itt a páciensek a vizsgálatoktól, a megtermékenyítési folyamaton át, a terhesgondozáson keresztül egészen a szülésig egy intézményen belül és egy szakember vezetésével mindent megkaphatnak.

A munkát a világ egyik legnagyobb embriológus szaktekintélye, Alfred Kniewald is segíti. A horvátországi születésű, Németországban élő szakember a régió számos mesterséges megtermékenyítési központjának kialakításánál bábáskodott, de Ausztráliában, Japánban és Izraelben is felnéznek tudására.

A szabadkai Mirjana Ribić és párja két évig természetes úton próbálkozott gyermeknemzéssel, de nem sikerült. Nőgyógyásza javaslatára először Újvidéken, majd Szabadkán fordult a mesterséges megtermékenyítési központhoz. Kitartása és a hozzáértő személyzet munkája meghozta a gyümölcsét, hiszen már a terhessége ötödik hónapjában jár.

A központban a nővérek szinte baráti viszonyt ápolnak a páciensekkel. 24 órán keresztül rendelkezésükre állnak, és mindenben segítik őket. A mesterséges megtermékenyítés folyamán a leendő kismamák állandó felügyelet alatt állnak és mintegy tíz vizsgálaton esnek át.

A szabadkai Mesterséges Megtermékenyítési Központ több mint tíz éves várakozás után, szeptemberben kezdte meg az érdemi munkáját. Az osztály megálmodója, dr. Aleksandar Radulović kitartásának, kapcsolatainak köszönhető, hogy Belgrádi Nők Klubjának diplomata szekciója, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság, Szabadka Város Önkormányzata és a Magyar Kormány segítségével létrejött a közel félmillió eurós beruházás.

A szabadkai Mesterséges Megtermékenyítési Központba egész Szerbia területéről jelentkezhetnek a páciensek. Azok a párok kerülhetnek be az állami programba, akik átestek minden szükséges vizsgálaton és az illetékes bizottság is jóváhagyja jelentkezésüket. Szerbiában 43 éves korig meghatározatlan számú mesterséges megtermékenyítési próbálkozást az állam költségére lehet elvégezni.

mesterséges megtermékenyítési központ
Dr. Aleksandar Radulović
megtermékenyítés
terhesség

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:52

Ki Ladik Katalin?

Ha hangköltészet és performance, akkor Ladik Katalin. A művésznő köré épített gondolatokat és a konceptuális művészet alapelveit állította színpadra legújabb előadásában a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.