Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Fákat ültettek a gyerekek Buránysoron

2019-12-02
14:48
2019-12-02
16:01
Forrás
Pannon RTV
Száz facsemetét ültettek el ma délelőtt Buránysoron. A kevi Móra István Művelődési Egyesület és helyi szervezetek közös akciójából a gyerekek is kivették a részüket.

Kézen fogva, vidáman indultak a helyi óvodások és kisiskolások fát ültetni Buránysoron. A felnőttek segítségével gyorsan haladt a munka.

Nagy Mélykúti Petra: „Kiásunk egy gödröt, ahová beletesszük a fát. Aztán kivettük a cserépből, betettük a helyére. Végül befedtük földdel, megtapostuk és már meg is volt a fa.”

A kisiskolások az iskola mellett már otthon is jól megtanulták, hogy miért is fontos a faültetés. Holdos Edvin, a Tömörkény István Általános Iskola tanulója elmondta, már tudja, hogy a fák tisztítják a levegőt, de az is fontos neki, hogy a fán jól lehet mászni.

A kevi Móra István Művelődési Egyesület és a Vajdasági Magyar Szövetség a közelmúltban indította el az „Ahány lakos, annyi fa” elnevezésű programot. A projekt keretein belül pedig nem csak a fásításnak van fontos szerepe, hanem a gyerekek figyelmének felhívása a faültetés fontosságára is – modta Perpauer Attila, a Móra István Művelődési Egyesület elnöke: „Az elmúlt időszakban nagyon sok fa kiszáradt, vagy kivágták és ezeket szeretnénk pótolni. Hiszen mi egy falusi település vagyunk, és úgy gondoljuk, szükséges, hogy fásítsunk a mi környékünkön is.”

A fásítás a fő utcákon kezdődött, először az Október 8. utcában és a Vörösmarty Mihály úton ültették el a növényeket.

Buránysor
Perpauer Attila
faültetés
fásítás
Móra István Művelődési Egyesület
Kevi

Most

Népszerű