Ugrás a tartalomra

Felújították a belgrádi Igazságügyi Palotát

2019.11.01
15:31
Forrás
Szerbiai RTV
Az épületet ma mások mellett Aleksandar Vučić szerb államfő, Ana Brnabić szerb kormányfő és Nela Kuburović igazságügyi miniszter jelenlétében adták át.

A 26 ezer négyzetméteres épületben az első pereket hétfőn, november 4-én tartják majd meg a felsőfokú bíróság előtt. Az Igazságügyi Palotán 2017 márciusában kezdték el a felújítási munkálatokat, és idén szeptemberben fejezték be. Az épület külső részének megtartották eredeti kinézetét, a tárgyalótermeket és a többi termet pedig teljesen felújították.

Igazságügyi Palota
felújítás
Belgrád
tárgyalóterem

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.