Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Edvárd

Fennállásának három évtizedét ünnepelte a KODDE

2021.09.15
21:46
2021.09.16
17:44
Forrás
Pannon RTV
2020-ban ünnepelte volna fennállásának harmincadik évfordulóját a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület, de a járványhelyzet miatt erre nem kerülhetett sor. Idén úgy döntöttek, méltó módon, egy ünnepség keretében emlékeznek meg az elmúlt évekről.

Az évforduló keretében a szabadkai Városháza dísztermében felléptek a helyi Csáth Géza Művészetbaráti Kör szavalói, valamint a Szabadkai Zeneiskola jelenlegi és volt diákjai is. 

Pannon RTV/Molnár Edvárd

Az elmúlt 30 évben nagyot változott a világ, az egyesület pedig évről évre próbált fejlődni, minden újdonságnak eleget tenni - emelte ki beszédében Krmpotity Bacsó Gabriella, a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület elnöke.

„1990-ben az alapítók abban a nehéz gazdasági helyzetben azt tűzték ki, hogy mindenféleképp segíteni, támogatni fogják a szegény sorsú, vajdasági magyar közösségben élő diákokat. Mi ennek a feladatnak próbálunk ma is eleget tenni.”

Pannon RTV/Molnár Edvárd

A jeles alkalom kapcsán emlékplakettben részesítették Mátyus Andrást, a visegrádi Szent György Lovagrend nyugat-európai nagypriorját, aki szinte a kezdetektől támogatta a KODDE ösztöndíjasait.

„Amit a nemzetünkért teszünk, azt megérdemli a nemzet, hogy segítsünk rajta. A megmaradásért. Nagy szükség van rá.”

Pannon RTV/Molnár Edvárd

Az ünnepségen beszédében dr. Pásztor Bálint kiemelte, 30 évvel ezelőtt ahhoz, amit a KODDE elkezdett, hatalmas bátorságra volt szükség, ezért minden tisztelet megilleti azokat, akik az első napokban a szervezetet képviselték és működtették.

„Az elmúlt 30 év azt bizonyította, hogy a KODDE tevékenységére, munkájára nagy mértékben szükség van és jelentős mértékben befolyásolta, pozitív értelemben azt, hogy a vajdasági magyarság, a fiataljai révén versenyképes tudott lenni, versenyképes tudott maradni. Hiszen azt is elfelejtjük nagyon sokan, hogy ma már az ösztöndíjazás intézményesített keretek között zajlik és állami támogatás van mögötte, konkrétan Magyarország Kormányának támogatása. Mindennek pedig az a feltétele, hogy itt, mi vajdasági magyar döntéshozók, a Magyar Nemzeti Tanács képében elsősorban megalkottuk és kreáljuk sok szereplővel együtt az ösztöndíjprogramot.”
 

Az eseményen jelen volt Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, Kovács Elvira, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, a köztársasági képviselőház alelnöke, valamint Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

KODDE
Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület
Szabadka
ünnep
évforduló
Dr. Pásztor Bálint
Krmpotity Bacsó Gabriella

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:06, Frissítve: 18:21

Jelentős romlás esetén távoktatás

Csak akkor vált át a teljes szerbiai iskolarendszer az online oktatásra, ha a járványügyi adatok a helyzet jelentős romlását mutatják – közölte a szerb Oktatási Minisztérium.
18:01, Frissítve: 18:44

1956-ban nagy leckét kapott a magyarság

Csakis önmagára számíthatott, és azok a fiatalok, akik részt vettek ebben, 1956 legbátrabbjai voltak- hangzott el azon a megemlékezésen, melyet szombat délután tartottak Horgoson az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napján.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.