Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Csipak Edvin

Fontos, hogy a történteket sose feledjük

2021.11.04
21:50
2021.11.05
15:43
Forrás
Pannon RTV
Az 1944/45-ben megölt ártatlan áldozatok emlékére miséztek a szabadkai Szent György-templomban csütörtök este. A szentmisét Fazekas Ferenc, a templom plébánosa celebrálta. A szervezők hangsúlyozták, fontos, hogy a történteket sose feledjük.
Pannon RTV/Csipak Edvin

Az ártatlan áldozatok kivégzésének 77. évfordulójára emlékeztek Szabadkán, a Szent György-templomban. Halasi Szabolcs, a VMSZ Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének elnöke szerint, fontos, hogy a fiatalok is ismerjék a történéseket, hogy az ilyen szörnyű tettek ne ismétlődjenek meg újra.

„Emlékeznünk kell erre, hogy soha többet ne ismétlődjön meg, ezt tudatosítanunk kell. Nemcsak a felnőtteknek, nemcsak az idősebbeknek, hanem a gyerekeknek is át kell adnunk ezt. Fontos, hogy megismerjék a saját történelmüket, a saját, emberi történeteken keresztül.”

Pannon RTV/Csipak Edvin

A szentmisét Fazekas Ferenc, a Szent György-templom plébánosa celebrálta. Mint mondta, a múltban sok szörnyűség történt, ezért fontos, hogy jó keresztények maradjunk, hogy ne történjen ehhez hasonló.

„Több településen tartanak ilyen megemlékező szentmisét november hónap folyamán, így itt, Szabadkán is a Szent György-templomban. Az ártatlanul kivégzett áldozatokért mutatjuk be a misét, az örök üdvösségükért.”

Pannon RTV/Csipak Edvin

A szervezők szeretnék, ha a jövőben is egyre többen jönnének el a megemlékező misére.

Szabadka
Szent Györg templom
Fazekas Ferenc
Halasi Szabolcs
1944-45-ös ártatlan áldozatok

Most

07:59, Frissítve: 08:28

Reagált a forint gyengülésére az MNB

Erősödött csütörtök reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben, miután az előző nap történelmi árfolyammélypontot állított be.
07:39, Frissítve: 08:26

Ma kezdődik a Nyárhangoló fesztivál Palicson

A VM4K négynapos rendezvényén koncertekkel, közéleti, irodalmi, színházi kerekasztal-beszélgetésekkel, kirakodó vásárral, táncházzal, helytörténeti sétával és gyermekprogramokkal várják a látogatókat. A programokra a belépés ingyenes.

Népszerű