Ugrás a tartalomra

Görögországban szeretnek nyaralni a szabadkaiak

2018.06.12
12:42
2018.06.12
16:07
Forrás
Pannon RTV
Görögország tengerpartja idén is a szabadkaiak legkedveltebb nyaralási úti célja.

Az utazási irodák júniusi és szeptemberi szezonon kívüli kínálatának 90 százaléka már betelt, hiszen ott akár már 7500 dinárért is nyaralhat a szerb turista. Idényben az árak magasabbak, de ezt elsősorban a helyszín határozza meg.

Idén is nagy az érdeklődés a külföldi nyaralások iránt. Radovan Krnaevski évek óta Törökországban üdül. Eddigi tapasztalatai alapján az ottani vendéglátók minden szerződésben vállalt kötelezettségeiket teljesítik. Nagyon tetszik neki a török tengerpart és a vendégszeretet is: „Szeretek Törökországba utazni. Ebben az évben Kemerbe utazom.”

Szálas Andor igényesebb és minőségesebb szolgáltatásra vágyik és a higiéniai körülményekre is odafigyel. Ezért nyaral szívesebben Horvátországban.

„- Valószínűleg Horvátország.
- Minden évben ott nyaral?
- Görögország vagy Horvátország, ez a két variáció.
- Megfelelnek az árak?
- Szerintem elfogadható, korrekt.”

 

A Görögországban üdülőknek számítaniuk kell arra, hogy ebben az országban is bevezették az idegenforgalmi-díjat. Ez azt jelenti, hogy naponta fél, másfél eurót kell fizetni apartmanonként az ott nyaralónak.

Marko Korać, turisztikai ügynök, Szabadka: „Már 59 euróért lehet utazási csomagot kapni Görögországba, szállással és utazással. Ezt kínáljuk szeptember végére valamint október elejére. Tehát 59 eurótól 79 euróig. Ebben benne van a szállás és az utazás. Ezek idényen kívüli időszakokban kaphatók. Szezonban az árak érzékelhetően magasabbak, de augusztus végén és június második felében több mint vagy akár már 100 euróért is kaphatók ilyen görögországi nyaralási csomagok, szállással és utazással.”

A turisztikai ügynökök szerint a last minute kínálatokat is érdemes követni, hiszen ekkor akár negyvenszázalékos engedményre is ráfuthatunk. A görög úti célokon kívül a vajdasági turista szívesen utazik még a horvát, az egyiptomi, a török és a tunéziai tengerpartra is.

Görögország
Szabadka
nyaralás

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.