Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/Jason DeCrow

Greta Thunberg: A kihalás szélén állunk, de ti csak a pénzről tudtok beszélni

2019.09.23
19:43
2019.09.23
19:50
Forrás
Index, Euronews
Hatásos és igencsak heves szónoklatot tartott az ENSZ klímacsúcson a 16 éves Greta Thunberg, a világ jelenlegi talán legismertebb környezetvédő aktivistája.

"Ez teljesen elcseszett. Nekem nem kéne ma itt állnom. Az iskolapadban lenne a helyem, az óceán másik felén. És mégis mindannyian hozzám jöttök egy kis reményért? Hogy merészelitek? Elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat az üres szavaitokkal" - fogalmazott a fiatal lány. A The Guardian beszámolója szerint rövid beszédében Greta felelősségre vonta a világ kormányait és az eseményen résztvevőket, hogy egyáltalán nem tesznek eleget, nem hiszik el, hogy most rögtön kell cselekedni.

Greta Thunberg azt mondta, ő mégis a szerencsések közé tartozik, hiszen máshol már emberek haldokolnak, és egész ökoszisztémák dőlnek össze. "Egy tömeges kihalás szélén állunk. És mégis csak a pénzről meg a gazdasági növekedés meséiről tudtok beszélni" - magyarázta felhevülten. Greta Thunberg a környezetvédelem jegyében nem repülővel, hanem vitorlással utazott Svédországból az ENSZ klímacsúcs New York-i helyszínére. A fiatal lány a tinédzserek példaképe és szószólója. Találkozott már a pápával és Obamával, Nobel-békedíjra jelölték, pólót és bögrét árulnak az arcával, 3,8 millióan követik az Instagramon.

Greta Thunberg
klímaváltozás
ENSZ
klímacsúcs
környezetvédelem

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.