Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/ Apczi Jenő

Horgoson is fellobbant a szeretet lángja

2021.12.19
19:28
Forrás
Pannon RTV
Fellobbant a negyedik gyertya is a horgosi adventi koszorún, melyet ünnepi műsor és karácsonyi kirakodóvásár kísért. A késő délutáni órákban pedig Bahorka Társulat mesejátékát tekintették meg az érdeklődők.

Az általános iskola tanulók ünnepi műsorával vette kezdetét a program, majd ezt követően lobbant lángra az adventi koszorú negyedik gyertyája, ami a szeretetet szimbolizálja. Színes karácsonyi kirakodóvásár várta a kilátogatókat, helyi termékekkel.

Calbert Valéria, Horgos: „Nagyon tetszik, én még ilyen kirakodóvásárban nem igazán voltam, és nagyon érdekel.”

A karácsonyi kavalkád program sok családot megmozgatott.

Sós Nóra, programkoordinátor, Művelődési Ház, Horgos: „Úgy gondolom, hogy csodálatos négy hétvégén vagyunk túl és igazán meghitté tudtuk varázsolni a várakozás időszakát. Együtt tudtunk készülni a karácsonyi ünnepekre. Minden vasárnap tartalmas programokkal tudtunk készülni és egy kicsit közelebb hozni az emberek szívéhez a karácsony hangulatát, karácsony örömét.”

Miután Horgoson is meggyújtották az adventi koszorú gyertyáját, a helyi művelődési ház színháztermében a magyarországi Bahorka Társulat lépett színpadra.

advent
ádvent
advent
advent
karácsony
karácsony
adventi koszorú
adventi időszak
Adventi készülődés
Horgoš
Horgos

Most

18:25

Amatőr festők páros tárlata Palicson

Az ABC & T Képzőművészeti Szakkör két tagjának Szabó Eszternek és Kovács Monellának nyílt önálló tárlata a Szabadkai Városi Könyvtár palicsi fiókkönyvtárában. A megnyitón szűknek bizonyult a kiállítóterem, a látogatók közül többen nem fértek be.

Népszerű