Ugrás a tartalomra

Igazságosság, irgalmasság, megbocsátás és szeretet

2023.04.09
11:40
2023.04.09
16:22
Forrás
Pannon RTV
Isten mindezeket az értékeket nekünk ajándékozta a feltámadt Krisztusban. A vajdasági hagyományos egyházak vezetői a húsvét jelentőségét emelték ki.

Jézus igazsága abban állt, hogy teljes elismerést adott minden embernek, méghozzá úgy, ahogy azt Isten a teremtés elején elgondolta. Német László belgrádi metropolita érsek kiemelte, az irgalmasság a feltámadás logikájában határtalan elfogadást jelent. „A feltámadásban Jézus megbocsájtott mindenkinek, aki őt bántalmazta. Az isteni bocsánat az, amire tulajdonképpen mindannyian várunk. Hisz annyiszor nyomja a lelkünket a bűn, a tévedések terhe, mások megsebzése, a bűntudat, amelyektől szeretnénk megszabadulni és nem mindig tudjuk ezt magunkban elintézni. Mennyire fontos, hogy itt megtapasztaljuk az isteni megbocsátást, amely Jézusban és az ő feltámadásában kézzel foghatóvá válik.”

Jézus valóban feltámadt, él és itt van közöttünk - mondta Fazekas Ferenc. A szabadkai egyházmegyei kormányzója hangsúlyozta, a ma emberének épp olyan szüksége van Jézusra, mint a múltban.

Fazekas Ferenc, szabadkai egyházmegyei kormányzó: „Csak a mi üdvözítőnk tehet minket szabaddá és boldoggá. Benne megtaláljuk létünk kiteljesedését. A feltámadt Krisztus ma sem szakadt el tőlünk, mert ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ő valóban köztünk van, ezért ez a hit ad erőt nekünk fájdalmas perceinkben, kilátástalannak tűnő mindennapi helyzetünkben, hiszen nem a szenvedésé, nem a halálé az utolsó szó. Van feltámadás, van el nem múló örök élet.”

A feltámadás nem az emberi értelem, nem az emberi logika kérdése, hanem a hitünk egyik központi tétele - mondta húsvéti üzenetében Halász Béla. A református püspök hozzátette, húsvét ünnepén nem csak egyszerűen megemlékezünk Jézus feltámadásáról, hanem hisszük és valljuk, hogy mi is feltámadunk.

Halász Béla, református, püspök: „Mert az Úr a mi megváltónk, örök élettel áldott meg minket. Ilyen örömmel, ilyen meggyőződéssel ünnepeljük húsvét ünnepét 2023-ban is és így tegyünk bizonyságot a világ előtt, hogy a mindenható kegyelmes Isten örök élettel áldott meg bennünket.”

Azt kívánom legyen időnk elcsodálkozni Jézus feltámadásán - fogalmazott Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes. „Elcsodálkozni magunkban és elcsodálkozni a családi körben is. Hiszen Jézus azért támadt fel, hogy nekünk életünk legyen, örömünk és boldogságunk. Az elcsodálkozás alatt erre lehet rádöbbenni, hogy énértem, az én életemért támadt fel a megváltó, gondviselő Jézus Krisztus, ámen, így legyen teljes, örömteli, elcsodálkozással teli áldott, békés húsvéti ünnepünk.”

Az evangélikus püspökhelyettes hozzátette, a mai gyorsan változó világunkban azért is fontos ünnep a húsvét, mert szükségünk van olyan pillanatra, amikor meg tudunk nyugodni, el tudunk mélyedni a gondolatainkban.

húsvétvasárnap
feltámadás
egyházi vezetők
Német László
Fazekas Ferenc
Halász Béla
Dolinszky Gábor

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű