Ugrás a tartalomra

Illegális szeméttelep Törökbecsén - A lakosság segítségét kérik a tettesek kézre kerítésében

2021.11.12
21:26
2021.11.13
07:14
Forrás
Pannon RTV
A törökbecsei kommunális felügyelőség többszöri felszólítása ellenére napról napra nő az az illegális szeméttelep, amely mintegy három éve alakult ki Törökbecsén, a Dózsa György utca közvetlen közelében lévő ipari övezetben.

A tettesek gyorsabb felfedése érdekében az illetékesek az ott élők segítségét kérik, ami azt jelenti, hogy ha bárki bármiféle törvénytelen cselekedetet észlel, fényképezze le, majd pedig a fotót a községházán működő kommunális felügyelőségnek kézbesítse.

Egyébként a vasúti sín mellett végighúzódó Dózsa György utcát övező szeméttelep problémája tíz évvel ezelőtt kezdődött, aminek felszámolása több millió dinárba kerülne. A Nagybecskerek felé vezető vasúti sín melletti illegális szeméttelepnek egy részét ugyanis eltakarította a helyi Komunalac Közvállalat az önkormányzattal karöltve még 2018-ban. A terepre új földréteget vittek majd sorompóval és figyelmeztető táblával is ellátták.

2019-től ismeretlen tettesek, a hulladéktól való megszabadulásra egy másik helyet szemeltek ki. Az ipari övezetet. A sorompót elvitték, a kétnyelvű figyelmeztető táblát pedig szinte semmibe veszik. A helyzetet nehezíti az is, hogy a területre könnyű bejutni, mivel az oda vezető út aszfaltburkolattal rendelkezik.

Mindazok, akik a jövőben éppen ezen a helyen szabadulnak meg a hulladéktól, pénzbírságban részesülnek.

Törökbecse
illegális szeméttelep

Most

17:48, Frissítve: 18:01

Magyar szempontból fontos brazil siker a csehek ellen

A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
15:41, Frissítve: 17:15

Felszabadítják az országot

December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.