Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Ádám

A karácsony a szeretetre és a jóra hívja az embereket

2022.12.25
11:36
2022.12.25
16:17
Forrás
Pannon RTV
Karácsony napján Magyarkanizsán is megtelt hívekkel a katolikus templom. Jézus születését ünnepelték a délelőtti ünnepi szentmisén.

A szentmise a helyi gyerekek betlehemes játékával kezdődött, ahol eljátszották a kis Jézus születését pásztorokkal, a három királyokkal, angyalkákkal, állatokkal. A legtöbb hívőnek a karácsony a családot, a szeretet jelképezi.

Kormos Alexandra, Magyarkanizsa: „A karácsonyt azért tartom fontosnak, mert akkor szokott a család együtt lenni, meg talán ez a legszebb ünnep, ami létezik.”

A templom színültig megtelt, sok hívő érkezett a karácsonyi istentiszteletre. A törökanizsai Kardos Ilona unokájával szokott ellátogatni az ünnepi szentmisére. „Áldással, békességgel, szeretettel eltöltjük ezt a napot, egymásnak egy kis ajándékozással. Együtt van a család és így eltöltjük ezt a szép napot, amit úgy mondunk, hogy a szeretet ünnepe.”

A karácsonynak mindig egy az üzenete, szeretetre és jóra hívja az embereket, hogy jót tegyenek és mindig megmaradjanak ebben a hangulatban - fogalmazott Palatinus István, a Szent Őrangyalok templom plébánosa.

„Mindig voltak háborúk. Semmi különleges nincs a mai világban. Ez az emberi őrültség, és ez is mutatja, hogy ha nincs Isten a szívedben, akkor erre vagy képes. Ez a világnak a szégyene, a szegénysége, képtelensége, hogy Istent, ha nem fogadod be, ahogy a mai evangélium hirdetni fogja, akkor erre vagyunk képesek, hogy egymást öljük, egymást megsemmisítsük. De a Jóisten azért jön el közénk, hogy meghívjon minket, hogy valahol együttműködjünk vele a szeretetre.”

A plébános hozzátette, hogy a karácsony arról szól, hogy az Isten szereti az embereket, a kérdés csak az, hogy az emberek szeretik-e Istent.

karácsony
mise
Magyarkanizsa
Palatinus István

Most

21:37, Frissítve: 21:49

Megszakítani a párbeszédet

A Szerb Lista a párbeszéd megszakításáért száll síkra, amíg a koszovói rendőrség rendkívüli erői és a polgármesterek vissza nem vonulnak.
16:05

Harci készültségben marad Szerbia Katonasága

Egyelőre nyugodtan telik a nap Koszovó északi részén. Ennek ellenére harci készültségben marad Szerbia Katonasága - erről döntöttek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén, amelyen a szerb kabinet tagjai mellett, Aleksandar Vučić államfő is jelen volt.

Népszerű

Tűz volt Szabadka központjában

Tűz ütött ki a szabadkai Đuro Đaković utca egyik épületében. A forgalmat lezárták egy időre, majd újraindult a közlekedés, de nagy volt a torlódás, rendőrök irányították a forgalmat.