Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Két keréken Zentáról Temesvárra

2022.09.22
13:58
2022.09.22
17:36
Forrás
Pannon RTV
Négynapos kerékpártúrára indult el egy csapat Zentáról Temesvárra a csütörtök kora reggeli órákban. A túra során a résztvevők megismerkedhetnek különböző településsekkel és azok látnivalóival.
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Kis csapat gyülekezett a reggeli órákban Zenta központjában. Egy házaspár is csatlakozott, akik még nem vettek részt ilyen hosszú kerékpártúrán.

Nagy Abonyi Viktor: „Mi rendszeresen járunk túrázni, nekünk ez kikapcsolódás, és felüdülés, hogy ezt még közösségbe tehetjük felbecsülhetetlen értékű eseménynek ígérkezik. Mi főleg gyalogtúrákra járunk, azok 30-40 kilométeresek szoktak lenni. A maximális távolság, amit én lebicikliztem 50 kilométer, Szegedről Zentára és vissza.”

Nagy Abonyi Anita: „A férjemmel és az ismerőseinkkel jöttem. Az egyik ismerősünktől jött az ötlet valójában. Ahogy a párom is mondta, mi nagyon sokat járunk gyalogtúrákra és számunkra ez kikapcsolódás. Én nem voltam még biciklitúrán, ez az első, majd kipróbáljuk.”

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Az IPA projektum fő célja Szerbia és Románia, egymással határos régiók idegenforgalmának növelése, lehetőséget kínálva az érintett területek történelmi, természeti és kulturális örökségének bemutatására.

Kosiczky András, menedzser, Banat Bike projekt: „Egy csapat indul el biciklivel, valamint egy kísérő kocsi Temesvárra. Ez egy négynapos túra lesz. Ha az időjárás engedi, megpróbáljuk megnézni a bizonyos helyeket, amelyek ezen az útvonaltervezőn fel vannak tüntetve, vagyis ebben a tanulmányban megjelent.”

A projekt Zenta Község Önkormányzata, valamint Ótelek Magyarul Magyarokért Egyesület közös turisztikai pályázatának része, amely számos más aktivitást is felölel. Emellett a jövő héten a zentai parkban átadják a kerékpárkölcsönzőt is, amelynek munkálatai már javában zajlanak.

kerékpártúra
Zenta
Temesvár

Most

19:07, Frissítve: 20:25

Vajdasági sikerekben bővelkedett a Nemzeti Vágta

Emlékezetes, vajdasági sikerekben bővelkedő vágtát láthatott a közönség vasárnap délután Budapesten. A Temerint képviselő Földes Luca második lett a fináléban. Szerbia színeiben pedig Ördög Alen megnyerte a Nemzetközi vágta döntőjét.
19:04, Frissítve: 20:25

Betyáros virtus Ludason

Fekete, pej, szürke, deres de még tarka ló is versenyzett a 12. Ludasi Betyárnapon. Hátas-lovas és fogatos ügyességi lóversenyeket láthatott a közönség.
18:45, Frissítve: 20:25

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok!

Ismét népzenétől volt hangos az oromhegyesi Faluház. Idén is megszervezték a nemzetközi Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok elnevezésű népzenei találkozót. A programon több mint 10 környékbeli és magyarországi csoport mutatkozott be.
17:20, Frissítve: 17:32

Gasztronómiai fesztivál Óbecsén

Az esős időjárás miatt a helyszín ezúttal a városi piac volt. A szervezők különféle ételekkel, termelői piaccal és koncertekkel várták a látogatókat.

Népszerű

69 kérdés, 30 perc

Október 1-jén, szombaton kezdődik és 31-éig tart a népszámlálás Szerbiában.