Ugrás a tartalomra

Kutatói tudásmegosztás - képzés a VM4K-ban

2023.11.17
13:12
2023.11.18
14:19
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai intézmény partnerei a budapesti Három Királyfi Három Királylány Alapítvány és az erdélyi siménfalvi Ház A Holnapért Egyesület.

Hogyan kérdezzünk? Mikor? Mit? Mennyit? – kutatói tudásmegosztás Szerbiában néven képzés kezdődött a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. A projekt az Erasmus+ program keretein belül valósul meg.

A szabadkai VM4K-ban bemutatkoztak A trauma hege – a múlt tanulságai és megküzdési módok bemutatása című projekt résztvevői. A fő pályázó a budapesti Három Királyfi Három Királylány Alapítvány. Pálfay Erzsébet, alelnök, Három Királyfi Három Királylány Alapítvány, Budapest: „Hármas partnerségben nyertünk meg elsőként egy nemzetközi pályázatot az Erasmus plusznál. Ifjúsági, ifjúságsegítő téma lesz, mind a három partner megtalálta azt a lényegi felületet, ami előrevivő a saját társadalmukban, illetve a mindennapi munkájukban. Most először Szabadkára jöhettünk a VM4K vendéglátásában.”

Az Erasmus+ program egyik határon túli partnere az erdélyi Ház A Holnapért Egyesület. A három partner három különböző területen kapcsolódik majd a központi témához. Balázs Kinga, ügyvezető, Ház a Holnapért Egyesület, Siménfalva, Románia: „A mi egyesületünk, a Ház a Holnapért Egyesület egy erdélyi szervezet, és mi pont a hátrányos helyzetű, gyermekvédelemhez tartozó gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozunk, és számukra ez a trauma fogalom nagyon nagyon fontos, mert ők azok, akik legjobban traumatizálódnak. És ezt élőben együtt kipróbálni, megtapasztalni, hogy miről van szó, ez nagyon-nagyon fontos.”

A program másik határon túli partnere a szabadkai VM4K. Az intézményben a következő három napban kutatásmódszertant fognak oktatni a program résztvevőinek. Témája: Hogyan kérdezzünk? Mikor? Mit? Mennyit? – kutatói tudásmegosztás Szerbiában. Varga Diósi Viola, kutatási szakreferens, VM4K: „A fiatalok párválasztási szokásait, a házasságkötési attitűdök, a gyermekvállaláshoz való hozzáállás, azok a fő kérdések, amelyekkel itt a kérdőívben a kutatásban foglalkozunk. De nem titkolt szándékunk, hogy megnézzük, mi az összefüggés a gyermekvállalási szándék, a házasság, a párválasztás és az itt maradás, elvándorlás között. Értékrendet is szeretnénk kutatni, hogy a fiatalok hogyan látják ezeket a valóban fontos kérdéseket.”

A projekt keretében mindhárom helyszínen tartanak egy-egy négynapos módszertani képzést, más-más témával. A tartalmakat, a kutatások eredményeit megosztják majd online is.

Erasmus+
Varga Diósi Viola
Pálfay Erzsébet
VM4K

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.