Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szalai Andrián

Majdányra hullámokban érkeznek a migránsok

2017-10-09
16:55
2017-10-09
21:36
Forrás
Pannon RTV
A magyar-román-szerb hármas határszakasz közelében időről-időre felbukkannak nagyobb migránscsoportok. Szabadka felől érkeznek, és Magyarországra Románián át próbálkoznak, ahol véget ér a kerítés.

A Majdányon élő Fehér Lászlónak meggyűlt már a baja az illegális bevándorlókkal. Állítása szerint soha nem bántanak a településen senkit, de a házába többször is betörtek már. Felfeszítették az ajtókat, beverték az ablakokat és a padláson húzták meg magukat. Legutóbb 28 menekültet zavart ki a jelenleg lakatlan házából. Fehér László, majdányi lakos: „Csütörtök éjszaka volt négy migráns nálunk, de azok is nyugodtan vizet fogyasztottak és ennyi. Ott aludtak, és elmentek a házból. Mert van egy komolyabb kutyánk és azzal járok át a másik házhoz vigyázni.”

Az elhagyatott házak falain különböző feliratokat hagynak maguk után a migránsok. A helyiek szerint így üzennek egymásnak. Pap Tibor: „Utoljára múlt pénteken láttuk őket erre jönni. Keresztül a határon. Egy harminc fős csapat jelentkezett a házaknál. Itt keresztül mindenen. Tehát nem az utakon, hanem ahol jónak látták az átkelést ehhez a házhoz.”

A szerb-magyar-román határszakaszon gyakran 20-30 fős társaság próbálkozik az illegális átkeléssel. A hármas határszakaszon az illegális bevándorlók számára teljesen lehetetlen az átjutás. A kerítés itt ugyan véget ér, de a területet hőérzékelők, illetve kamerák figyelik. Emellett a határőrség folyamatos ellenőrzés alatt tartja a térséget.

Vas Verica, a Majdány-Rábé helyi közösség titkára elmondta, volt rá példa, hogy a 80 lakost számláló Rábéra 70 menekült érkezett: „A menekültek hullámszerűen érkeznek a falunkba. Itt két faluról van szó. Az előző években az volt jellemző, hogy Rábé felé mentek a menekültek a magyar határ közelsége miatt. Amikor megépült a magyar határzár, onnantól kezdve Majdányon is célpontjukká vált a román határ közelsége miatt. Azt feltételezik, mivel ott nincs kerítés, átmennek Románia területére, és onnan közelítik meg Magyarországot.”

A helyiek azt is elmondták, hogy bár félnek a bevándorlóktól, nagyobb problémát még nem okoztak a településen.

Majdány
Rábé
Szabadka
magyarország
Románia
migráns

Most

04:35, Frissítve: 04:53

Szombaton temetik I. Mihályt

A svájci rezidenciáján múlt héten elhunyt volt uralkodó holttestét szerdán a román hadsereg repülőgépe vitte haza. A szombati temetésig a bukaresti kormány háromnapos nemzeti gyászt rendeltelt el.

Népszerű

Cvijan család háza

Segítsünk a szabadkai Cvijan családnak

Egy hete nincs áram a szabadkai Cvijan család házában, mert nincs miből fizetni a számlát. Heten élnek együtt egy háztartásban. Zsuzsanna egyedülálló anyukaként neveli két gyermekét.