Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

„Március 15-ben benne van a feltámadás és az élet”

2020.03.14
15:14
2020.04.06
11:55
Forrás
Pannon RTV
Március 15-e nemzeti ünnepünk. A legszebb nemzeti ünnepünk. Benne van a feltámadás és az élet - kezdi ünnepi köszöntőjét Pásztor István.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ezúttal rendhagyó módon, felvételről köszönti majd a vajdasági magyar közösséget holnap, azaz nemzeti ünnepünkön, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján. A köszöntőt a Pannon Televízióban láthatják 18 órakor, valamint ugyanebben az időpontban a Szabadkai Magyar Rádió hullámhosszán is hallható lesz.

Talpra, magyar - kiáltott Petőfi 172 évvel ezelőtt. És mi, ha meghalljuk ezt a felszólítást, tudjuk, hogy ez mit jelent - hangoztatta Pásztor István. Azt jelenti, hogy dolgunk van. A dolgunk pedig az, hogy túléljünk - fogalmaz a VMSZ elnöke. Talpra, magyar, mert csak akkor van jövő. Csakis mi vagyunk azok, akik lemondhatunk a jövőnkről. A jövő pedig a sok fontos elem mellett egyetlen szóval is kifejezhető: magyarság - hangzik el a beszédben.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Ez azt is jelenti, hogy magyarnak lenni választás. Igen, valóban választás, talán éppen Petőfi Sándor vagy az aradi tizenhárom a legnemesebb és leginkább becsülendő példa erre. Magyarnak lenni választás, amelyben közösen írjuk a jövőt. Nem mások ellenében, de a magunk szempontjait ugyanolyan fontosnak tartva, mint amilyen fontosnak tekintik mások a saját szempontjaikat.”

Különleges választás az idei szerbiai általános választás. Egy újabb száz évet kezdünk benne mi, vajdasági magyarok - fogalmaz Pásztor István. Vagy megmaradunk és talpon tartva továbbfejlesztjük intézményrendszerünket, az oktatástól, a művelődésen át az örökségvédelmen keresztül a gazdasági erőnk fokozásáig, vagy pedig megadjuk magunkat az elfogyásnak, ami ma még nem valóság, de riasztó tüneteket mutat - mondta a VMSZ elnöke: „Azt szeretném, ha minden ember lelkéhez eljutna az üzenetem: a Vajdasági Magyar Szövetség az egyetlen magyar érdekvédelmi szervezet Vajdaságban, ami képes érvényre juttatni a magyarság akaratát. A VMSZ az elmúlt években kialakította azt a működési hálót, aminek eredményeképpen minden községben, ahol magyarok élnek, jelen fogunk lenni. Ennél nagyobb tétje van annak, hogy ahol történelmileg, kulturálisan, számbelileg erősen vagyunk jelen, képesek leszünk-e ezt politikai erőre konvertálni. A döntés a magyar emberek kezében van.”

Pásztor István ünnepi beszédét teljes hosszában megtekinthetik vasárnap 18 órától a Pannon Televízióban, illetve meg is hallgathatják a Szabadkai Magyar Rádió hullámhosszán, szintén vasárnap 18 órától.

Pásztor István VMSZ-elnök ünnepi beszédét követően egy alkalmi összeállítást láthatnak majd a Pannon Televízióban. A Márciusi ifjak című ünnepi műsort Kucsov Borisz rendezte, felvétele pedig a Pannon RTV új stúdiójában készült.

1848-49-es forradalom és szabadságharc
Pásztor István
ünnepi köszöntő
Vajdasági Magyar Szövetség

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:52

Ki Ladik Katalin?

Ha hangköltészet és performance, akkor Ladik Katalin. A művésznő köré épített gondolatokat és a konceptuális művészet alapelveit állította színpadra legújabb előadásában a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.