Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Edvárd

Márciusban kézbesítik a vízlecsapolási illetékre vonatkozó végzéseket

2020-02-18
15:56
2020-02-18
16:17
Forrás
Pannon RTV
A 2020-as évi összeg 1,1 százalékkal lesz nagyobb, mint a tavalyi. Amennyiben az érintettek nem tartózkodnak odahaza, a végzések személyesen vehetők át a helyi postahivatalnál.

A külföldön tartózkodók felhatalmazást adhatnak a végzés átvételére. Hibás adatok esetében fellebbezést kell benyújtani, ebben a helyi ombudsmani hivatalok nyújtanak segítséget.

Egy hektár termőföld után az átlagos illeték 1200 dinár körüli összeget jelent éves szinten. Az érkező számlák a 2020-as évre vonatkoznak. A lecsapolási illetéket, ugyanúgy mint a vagyonadót, negyedévenként kell fizetni. A polgárok azonban csak három számlát kapnak. Az első csekken az első két negyedévre vonatkozó összevont összeg szerepel. A második számlán pedig a harmadik negyedévre vonatkozó összeg, melynek befizetési határideje augusztus 15-e. Míg a harmadik csekken a negyedik negyedévre vonatkozó tétel szerepel, ennek befizetési határideje november 15-e.

Ez azonban még mindig nem hivatalos információ, az illetékesek szerint valószínűsíthető, hogy csak egy befizetőlapot küldenek ki, és a polgárok, a negyedévenkénti határidőket betartva, olyan ütemben törleszthetik kötelezettségüket, ahogyan az nekik megfelel.
Az észak-bácskai gazdák egy része nem hajlandó kifizetni a vízlecsapolási illetéket, köztük Varga Zoltán, ludasi termelő sem:

„Eddig se fizettem, meg eztán se fogom fizetni. Most a következményeket majd meglátjuk, mi lesz.
- Miért nem hajlandó fizetni?
- Kapunk valahol csatornát vagy egyáltalán valami öntözésre való lehetőséget? Szerintem nem.”

Rihter Ferenc szabadkai nagygazda szerint a vízlecsapolási illeték a termelők egyszerű kizsákmányolása: „Itt nem lecsapolást kellene csinálni, hanem locsolást, öntözőrendszereket kellene fölépíteni. Ha arra kellene fizetni, az emberek nem háborognának, hogy hiába fizetnek, hanem valami eredmény lenne, de így eredményt nem látunk, mert nincs is szükség rá, mert szárazság van nálunk.”

A kötelezettség megállapításához az adatbázist a Köztársasági Földhivatal nyújtja, a 2020 februári adatok alapján. Tóth Szalai Erika, Szabadka helyi ombudsman-helyettese szerint a vízlecsapolási illetéknek közteher, azaz adó jellege van, így a megfizettetés szigorú előírások szerint történik. A termelők felháborodására reagálva azt mondta: a vizekről szóló törvény, amely az egész köztársaság területén érvényes, megállapítja, hogy minden polgár, aki mezőgazdasági földterülettel rendelkezik, vagy építkezési telek tulajdonosa, vízlecsapolási illetéket köteles fizetni. Ennek a rendeltetése az adott vízgyűjtő terület talajvizeinek lecsapolása.

Tóth Szalai Erika kifejtette: „Ezen a vízgyűjtő területen a Vajdaság Vizei kötelezően rendezi a vizek lecsapolását. Hol, hogyan és milyen módon, ezt az évi tervekben rendezik. Tehát ez nem annyira egyértelmű, hogy minden négyzetkilométeren a közvállalatnak valamiféle munkálatokat kell végeznie, ők ezen a vízgyűjtő területen kell, hogy elvégezzék a munkálatokat.”

Kertes házak esetében, mivel hektárokban és négyzetméterekben fejezik ki a kötelezettséget, az építkezési telkek nagyságából le kell vonni a lakóépület méretét, és az alapján számítják ki a vízlecsapolási illeték összegét. Fontos kiemelni, hogy a lakástulajdonosok nem fizetnek vízlecsapolási illetéket.

vízlecsapolási illeték

Most

Népszerű