Minden ház fiókjában lapul egy régi, kézzel írott receptkönyv

A mai rohanós élettempó és más egyéb tényezők miatt lassan feledésbe merülnek a finom falatok, melyek gyerekkorunkat idézik fel. A legszebb emlékeink többségéhez valamilyen finomság fűződik. Bármit ünnepelünk, a terített asztal sose marad le. És ilyenkor a finom falatok sem. Már az ősi civilizációk is nagy lakomákat szerveztek, a mai világban sincs másképp. Hiszen a vasárnapi ebéd még ma is sokaknál szent dolog. A házi húsleves, a rántott hús és még hosszú a lista. De a záró elem is kihagyhatatlan. Ezek pedig a finomabbnál finomabb édes sütemények és kalácsok.

Királyi asztal fogadott minket a Ružica Velisavljev otthonában. Mindenkinek tátva maradt a szája a különböző sütemények láttán. Elővettük a régi receptkönyveket és füzeteket, melyekről testvére, Bojana mesélt. Féltve őrzik ezeket, hiszen az egyik 1900-ból, a másik 1914–ből, illetve 1928-ból származik.

„Amikor kicsik voltunk, nem készültek olyan gyakran sütemények. Csütörtökön és vasárnap. Nagyapánk édesszájú volt, nem dohányzott, és jól emlékszem, zománcos vajlingjaink voltak, nem műanyagok. Ez egy új vajling volt, amiben három adag mézeskalács készült, mert egy hónapig is kitart, és három adag gurábli. Ez csütörtöki csemege volt, mert nem készült torta. Vasárnaponként rétes, gibenyica (tökös pite), különféle lepények, édességek készültek, amelyek akkoriban népszerűk voltak. Persze az embereknek nem volt sok pénzük, de többnyire mindenkinek volt valami gyümölcse, így volt szilva vagy baracklekvár is.”

Arról is meséltek, milyen volt a élet hűtő nélkül, sütőpor helyett mit használtak szüleik. Véleményük szerint ma sokkal könnyebb a helyzet, hiszen a boltban már minden megtalálható, de a házi ízek mindig  különlegesek maradnak.

„Kovász volt készítve és szódabikarbóna volt. Régebben árpából készítettek valamit, ezt élesztő helyett használták. Ez volt régen. C-vitamin is volt, régen ezt használták a kelt tésztákhoz. A jeges kifliket, amikor az asszonyok gyúrták, a kútba tették bele. Egész éjszaka egy vödörben marad a kútban, majd reggel felkeltek, kivették, és jeges kiflit formáztak belőle.”

A sok recept után elérkezett az idő, hogy el is készítsünk egyet. Mivel a disznóvágási szezon véget ért, a hájas kifli mellett döntöttünk. Ružica elővette a régi receptet, melyhez csak liszt, disznóháj, 2 tojás sárgája és egy pohár fehérbor kell. A kevés alapanyag mellett az elkészítési idő a nehezebb rész, hiszen többször kell hajtogatni és pihentetni a tésztát. Megérte a sok fáradságot, hiszen finom, omlós kifli a végeredmény, mely házi szilvalekvárral van töltve és porcukorba forgatva.

Az asztalon még egy fajta hájas kifli található, emellett aprósütemények, kalácsok és sós lepény is. A házigazda meg is mutatta nekünk az asztalon lévő többi különlegességet is.

„Ez egy sós lepény, anyánk általában szombaton készítette, mert akkor dagasztott kenyeret, és akkor arra a kenyértésztára sós túrót és tojást tett. Ez a lepény valami levessel volt általában a szombati ebéd.”
 

Mivel tél van, a hájas kiflinek van itt az ideje. Ez egy hétköznapi, klasszikus recept, kelt leveles tésztát gyúrnak, zsírt kennek rá. Kétszer hajtogatjuk, és harmadszor már formázom a kifliket.

„A guráblikat ismerjük, csak ritkán készítjük. De nagyszerűek, mert sokáig elállnak. Apámnak is ez volt a kedvence, férfikalácsnak is hívják, mi konstantinápolyi tortának mondtuk. Nem tudom, hogy Konstantinápolyból származik-e. Különösen a férfiak szerették. Ebbe tojásfehérje megy cukorral, a tésztát forró mézzel locsolják. Hozzáadjuk a darált diót és a mazsolát.  És a férfiak alkohollal fogyasztották.”

Az asztalon még sok finomság található. Van itt aprósütemény, omlós keksz, diós kosár, jeges kifli. Ámulatba ejtő a hatalmas kínálat. Egyben reménykeltő is, hogy a régi sütemények még nem merültek teljesen feledésbe, őrzi a papír a tintával írt recepteket, és van esély rá, hogy a fiatalabb korosztály tovább tudja vinni az otthoni ízeket.