Ugrás a tartalomra
Facebook

Mórahalom polgármesterét fogadta Hajnal Jenő

2021.03.19
16:26
Forrás
Pannon RTV
Együttműködési lehetőségekről és közös programokról tárgyalt ma Szabadkán a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Mórahalom polgármesterével.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke hivatalában fogadta Nógrádi Zoltánt. Az erről szóló Facebook-bejegyzésben az áll, hogy Mórahalom az elmúlt évtizedekben élen járt a kistérségi fejlesztésekben, az Európai Unió által nyújtott támogatások hatékony lehívásában és felhasználásában, valamint a határokon átívelő programok megvalósításában. Ha a két fél együttműködési lehetőségei és a közös programjai megvalósulnak, az jelentős eredményeket hozhat a határ mindkét oldalán élők számára - fogalmaznak a bejegyzésben. 

Magyar Nemzeti Tanács
Hajnal Jenő
Nógrádi Zoltán

Most

20:56, Frissítve: 21:21

A jövő mezőgazdasága

A jövő mezőgazdaságáról – a precíziós gazdálkodásról és a digitális mezőgazdaságról hallhattak beszélgetést az érdeklődők csütörtökön este a VM4K klubhelyiségében.
16:10, Frissítve: 19:11

Átadták a Szent Száva-díjakat

Ezzel az elismeréssel Szent Száva napja alkalmából jutalmazzák meg azokat az egyéneket és szervezeteket, akik kiemelkedő eredményeket értek el többek között az oktatás és nevelés terén.

Népszerű

Kigyulladt egy szupermarket Szabadkán

Tűz ütött ki ma délután a szabadkai ócskapiac közelében. A sűrű, gomolygó füstöt az egész városban látni lehetett, a környéken alig lehetett kapni levegőt.

Rendőrök lepték el Horgost

Rendőrök lepték el ma reggel Horgost. Feltételezhetően azt az eltűnt férfit keresik, akinek múlt hétvégén veszhetett nyoma a településen.