Ugrás a tartalomra

Negyedmillió zarándok a csíksomlyói búcsún

2018.05.19
13:01
2018.05.19
17:27
Forrás
hirado.hu
Legyen nekem a Te igéd szerint - ez az idei csíksomlyói búcsú mottója. Az erdélyi pünkösdi búcsú az összmagyarság legjelentősebb keresztény ünnepe.

Több százezren gyűltek össze ma a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi zarándoklatra. Az erdélyi pünkösdi búcsú az összmagyarság legjelentősebb keresztény ünnepe. A szentmise a Ferenc pápa által meghirdetett Ifjúság évéhez kapcsolódott.

Amerre a szem ellátott, mindenfelé embereket lehetett látni. A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyereg rövid idő alatt benépesült. A Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek zarándokok. Vannak, akik először jöttek, mások már évtizedek óta visszajárnak. Azt mondják, a búcsú különleges lelki feltöltődést nyújt.

Az ünnepi szentmise elején köszöntőt mondott Orbán Szabolcs, az Erdélyi Ferences Rend tartományfőnöke: „Kitüntetett szeretettel köszöntöm a testben, de a lélekben fiatalokat is. Kívánom mindannyiuknak, de minden ide elzarándokolt testvérünknek, hogy ebben a szentmisében, az idei zarándoklatban megtapasztalva a szavak, az ige teremtő erejét, annak életadó, gyógyító, boldogító hatását, ők maguk is ki tudják mondani: Legyen nekem a te igéd szerint.”

Idén először nem magyar nyelvterületről érkezett a szentmise szónoka. Az erdélyi ferencesek a híres lengyel zarándokhely, a czestochowai pálos kolostor házfőnökét, Marian Adam Waligórát hívták meg, aki a csíksomlyói kegyhely szentségéről és a lelki megerősítésről beszélt a zarándokoknak: „A mindennapi életünkben szükségünk van olyan pillanatokra, amikor megerősítjük és megújítjuk lelkünket, hitünket. Mária ezen a kegyhelyen kétségtelenül nagyon segít nekünk. Erről nem kell nekem benneteket meggyőznöm. Ez a mostani nagy búcsús nap, amit itt átélünk évről évre, megmutatja nekünk, hogy a magyarországi és a világ minden részéről érkező magyar hívők hol keresnek igazi segítséget, védelmet és oltalmat.”

Adam Waligóra többek között arra is figyelmeztetett, hogy a fejlett világ embere nem mindig cselekszik az Isten akarata szerint. A liturgia végére eleredt eső, a tömeg ennek ellenére a szentmise zárásaként elénekelte a Székely himnuszt.

csíksomlyói búcsú
Csíksomlyó

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.