Ugrás a tartalomra

Nincsenek kibékülve az állami érettségivel

2023.04.10
09:31
2023.04.10
15:55
Forrás
Szerbiai RTV
Jövőre írják meg első alkalommal az állami érettségit a végzős középiskolások Szerbiában. Az ellenzők aláírásokat is gyűjtöttek, és már az oktatási miniszterrel is beszéltek.

Az állami érettségit eredetileg azért vezetik be, hogy a tudásfelmérés egységes és egyenlő esélyeket biztosító legyen, ami belépő lehet az egyetemekre is. Az első állami érettségit jövőre szervezik meg azoknak a diákoknak, akik 2020-ban iratkoztak be a középiskolába. Éppen ők és a szüleik most a leghangosabb ellenzők. Több mint 25 ezren írták alá a petíciót, amelynek köszönhetően az oktatási miniszterrel is egyeztethettek.

A problémát abban látják, hogy bár minden tanuló ugyanazokra a kérdésekre válaszol, mégsem egyforma eséllyel indulnak a megmérettetésen, mert például a gimnáziumokban jobban felkészítik őket. Emellett azzal is bajuk van, hogy nem minden egyetem fogadja el az állami érettségit mint egyetlen felvételi feltételt.

Luka Babić, a középiskolások képviselője: „Megoldásként néhány évig tartó próbaidőszakot javasoltunk, amely alatt az egyetemi karok felvételi vizsga alapján vennék fel a hallgatókat, a középiskolások pedig állami érettségit tennének. Leülhetünk majd és megnézhetjük a felvételi vizsgák és az állami érettségi eredményességének összefüggését, és megállapíthatjuk, hogy az állami érettségi egyáltalán jól felméri-e a tudást.”

Jövőre csaknem 66 ezer középiskolás írja meg az állami érettségit. A tárca szerint könnyebben és stresszmentesebben juthatnak be a diákok az egyetemekre, mert ott írják meg, ahova addig négy évig jártak, a középiskolájukban. Mások szerint gondot fog jelenteni, hogy könnyebben átírhatják egymástól a válaszokat a tanulók. Halasztás nem lesz - üzeni a tárca. Jövőre megtartják az állami érettségit, de az illetékes minisztérium kész a tárgyalni az érdekelt felekkel és az ellenzőkkel.

Az állami érettségit egyébként európai modell alapján vezetik be Szerbiában, az oktatási stratégia része több mint egy évtizede. Az Európai Unió mintegy négymillió euróval támogatja.

állami érettségi
Szerbia
oktatás

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.