Ugrás a tartalomra

Őssejt- és vérlemezke-donorokra lenne szükség

2021.07.30
16:01
2021.07.30
17:08
Forrás
Pannon RTV
Önkéntes őssejt- és vérlemezke-donorok jelentkezésének reményében tart rendezvényt a LEUKA Egyesület augusztus 6-án 17 órától a palicsi Vigadóban és 20 órától a Nyári Színpadon.

A koncerttel és kiállítással egybekötött tájékoztató alkalmával minden szükséges információt megosztanak a jelenlevőkkel és válaszolnak a témával kapcsolatos kérdéseikre.

Szabadkának nagyon kevés regisztrált őssejt-donora van, mindössze 90, ami egy ekkora városnak nagyon kevés – mondta Tóth Demek Melinda, aki maga is transzplantáció révén gyógyult meg a leukémiából négy évvel ezelőtt. Hangsúlyozta, hogy a csontvelő-átültetés már vérvétellel vénán keresztül is végezhető.

„Nagyon sokan azt gondolják, hogy a transzplantációt még mindig úgy végzik, hogy a donor csontjából veszik ki a csontvelőt és a betegbe ültetik át. Ez nem így történik. Szóval az egész regisztráció egy vérvételből áll, amit a transzfúziós osztályon minden munkanapon el lehet végezni.”

Szerbiában kevesebb mint kilencezer őssejt-donor van és 100 ezerre lenne szükség annak érdekében, hogy a betegek eredményesebben vehessék fel a harcot a leukémiával. Ennek oka, hogy az emberek nem tudnak a lehetőségről – mondta Predrag Slijepčević, a LEUKA Egyesület elnöke, aki négy alkalommal győzte le a leukémiát.

„A leukémia halálos betegség. Egyetlen módja, hogy valaki túlélje az, ha másoktól kap segítséget. Ez a segítség a vérlemezkék adományozásából áll, amelyeket a kezelés során kap a beteg. De nagyon sok emberen nem lehet másként segíteni, a leukémiát csakis transzplantációval győzhetik le.”

Az egyesület dr. Pásztor Bálintot kérte fel a rendezvénysorozat védnökségére, aki elmondta, hogy jövő pénteken 17 órától koncertekkel, kiállítással, tájékoztató beszélgetéssel várják a szabadkaiakat és környékbelieket Palicsra, ahol donornak is jelentkezhetnek.

Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke: „Polgártársainkat, a szabadkaiakat arra szeretném kérni, hogy minél többen vegyenek részt ezen az akción, minél többen jelentkezzenek donornak, és bizonyítsuk be újra azt, hogy Szabadka a segíteni akarók városa.”

Donornak egészséges 18 és 50 év közöttiek jelentkezhetnek.

LEUKA
őssejt-donor
vérlemezke-donor
Palics

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.