Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Varga Dániel

Ősszel ismét indul a szakpedagógus képzés a VM4K-ban

2019-06-07
18:48
2019-06-07
19:08
Forrás
Pannon RTV
24-en védték meg diplomájukat és tettek szert inkluzív, fejlesztő szakpedagógus szakirányú képzettségre a szabadkai VM4K-ban.

A hallgatók az elmúlt két évben folytatták tanulmányaikat a Szegedi Tudományegyetem Gyógypedagógus-képző Intézete által indított képzésén.

Nemes Aranka munkahelyén, a szabadkai Október 10. Általános Iskolában értesült arról, hogy indul a szakpedagógiai továbbképzés: „Nagyon jó, ha a gyerekek megismerkednek azzal a sokszínűséggel, amit a társaik nyújtanak számukra, érzékenyülnek ebben, segítőkésszé válnak.”Magabiztosan tekint a jövőbe Szarapka Dóra, aki a szabadkai speciális Žarko Zrenjanin Általános és Középiskolában dolgozik. A továbbképzésen szerzett tudást nap mint nap alkalmazza is a gyakorlatban: „Szegedi, mórahalmi és egyéb magyarországi települések között választhattunk, ahova elmentünk órákat tartani.”

A határon túli, Kárpát-medencei oktatási tér bővítése céljából indított kezdeményezés meghozta gyümölcsét - nyilatkozta Pukánszky Béla, a szegedi Gyógypedagógus-képző Intézet vezetője. Egy összetett képzésről van szó az inkluzív, a befogadó, és a fejlesztő pedagógia terén: „Nagyon jó érzés volt hallani a kolléganőket, akik a gyakorlatból jöttek, és az volt az érzésünk, amikor a szakdolgozatokat védték, hogy ezt a tudást átviszik a gyakorlatba, sőt a következő képzésünk során ők már mentorok, témavezetők, gyakorlati segítők is lehetnek.”

Ősszel tehát ismét indul a szakpedagógus képzés a VM4K-ban másik két újonnan nyíló, és az eddigi mechatronikai mesterképzéssel együtt. Jelentkezni lehet a konduktor-segítő szakirányú továbbképzésre, amelyet a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara indít. Ezen kívül újként jelenik meg a Károlyi Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának mentálhigiénés szakirányú továbbképzése - tájékoztatott Kosányi Tamás, a VM4K képzési referense.

A jelentkezési határidők a képzésektől függően eltérnek. Az érdeklődőket arra kérik, hogy keressék fel a VM4K-t személyesen, telefonon, e-mailben vagy a közösségi hálón.

A továbbképzések esetében történő diplomahonosítás terén is egyszerűsítések várhatók.

VM4K
szakpedagógus képzés
gyógypedagógus
Kosányi Tamás

Most

Népszerű

Megtalálták a csantavéri kisfiút

Este fél nyolc körül előkerült a ma délután Csantavéren eltűnt kisfiú. Réti Dénes jól van, a szülei köszönik a segítséget a fiú felkutatásában.

Vučić: holnap döntenek a szigorításokról

Aleksandar Vučić szerb elnök ma délután is sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, hogy a járványügyi helyzettel kapcsolatban a konkrét intézkedésekről holnap döntenek.