Ugrás a tartalomra

PCR-teszt és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szerbiába a beoltottak

2021.03.24
09:47
2021.03.24
17:05
Forrás
Tanjug
Azoknak a külföldön élő szerb állampolgároknak, akik felvették a vakcinát, és rendelkeznek az erről szóló szerbiai igazolással, nem kell karanténba vonulniuk, ha Szerbiába utaznak - egyebek mellett erről is döntött a szerbiai válságstáb mai ülésén.

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár elmondta, ezt a döntést még ma pontosítani fogja a szerb kormány. Az oktatási minisztérium azon javaslatáról is beszéltek, hogy a diákok bemehessenek az iskolába annak érdekében, hogy leosztályozzák őket. Zoran Gojković kiemelte, a meghozott intézkedések továbbra is érvényben maradnak, ugyanis még mindig igen magas az újonnan fertőzöttek száma Szerbiában.

A szerbiai válságstáb szerdai ülésén a szakemberek megvitatták az oktatási minisztérium azon javaslatát, hogy a diákok, akik az év eleje óta online oktatásban vesznek részt, bemehessenek az iskolába annak érdekében, hogy leosztályozzák őket - mondta el az ülés után a tartományi egészségügyi titkár. Zoran Gojković hozzátette, a minisztérium a helyi önkormányzatokkal együtt dolgozza majd ki ennek a részleteit. Az ülésen emellett tárgyaltak a Szerbiába való belépésről is.

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár: „Mindazok, akik felvették a vakcinát, illetve rendelkeznek oltási igazolással, méghozzá szerbiai oltási igazolással, beléphetnek Szerbiába PCR-teszt nélkül, illetve karanténkötelezettség nélkül, ahogyan ez eddig is volt. Ugyanez a helyzet azokkal is, akik nem szerb állampolgárok, tehát külföldiek.”

Gojković elmondta, a külföldi állampolgárok is PCR-teszt és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szerbiába, ha felvették a védőoltást, és olyan vakcinát vettek fel, amely Szerbiában is van. Ez azt jelenti, hogy a szerb és a külföldi állampolgárok is szabadon beléphetnek az országba oltási igazolással, amellyel bizonyítani tudják, hogy az immunizáció esetükben megtörtént mindkét dózissal a Pfizer, a Szputnyik V és a Sinofarm vakcinák esetében, illetve az egyadagú AstraZenecával. Csak a védőoltás tud hosszú távon megoldást jelenteni az egy éve tartó járványra - fogalmazott a titkár.

„Amennyiben betartjuk a jelenleg hatályos intézkedéseket, és ha megnő a vakcinát is felvett polgárok száma, akkor arra számítunk, hogy az újonnan fertőzöttek száma csökkenni fog. Most ez a szám nagyjából stabil, de ez a szám kifejezetten magas, éppen ezért nem enyhítünk az intézkedéseken, de ha szigorúan betartjuk a járványügyi korlátozásokat, és ha több polgár felveszi a vakcinát - mert ez történt Izraelben és Angliában is -, két-három hét múlva csökkenhet az újonnan fertőzöttek száma. Ez természetesen elsősorban tőlünk függ.”

Gojković hozzátette, a meghozott intézkedéseknek köszönhetően nem ugrott meg az újonnan regisztrált betegek száma, ezért az intézkedések továbbra is érvényben maradnak, azaz továbbra sem nyithatnak ki a bevásárlóközpontok és a vendéglátóipari egységek. A tartományi egészségügyi titkár újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a húsvétkor aktuális rendelkezésekről később döntenek.

határ
válságstáb
Szerbia
beoltottak
koronavírus

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.