Ugrás a tartalomra

Sinkovics Imrére emlékeztek Palicson

2023.11.25
12:02
2023.11.25
17:15
Forrás
Pannon RTV
Második Sinkovics Imre emléknapot tartottak Palicson.

A nemzetközi szakmai tanácskozáson az előadók olyan témákat érintettek, mint az állatkertekbe behurcolható fertőző betegségek, a házi kedvencként tartott nyulak gyakori betegségei, az aranysakálok helyzete Szerbiában és Európában, de a vadon élő állatok csontpatológiájáról is hallhatott a közönség. Sinkovics Imre a Magyar Állatorvosok Világszervezetének és a Szerb Állatorvosi Kamarának volt az egyik alapítója, valamint az első magán-állatorvosi állomást is ő hozta létre a volt Jugoszlávia területén. Sokan a Palicsi Állatkert igazgatójaként ismerték, munkássága alatt pedig több jelentős befektetést is sikerült megvalósítania.

Dr. Csorba Csaba, a Magyar Állatorvosok Szerbiai Egyesületének elnöke: „Tavaly megemlékezés jellege volt - az ő életútját szerettük volna bemutatni, gyerekkorától haláláig -, az idei pedig egy emléknap. Változtattunk kicsit a nevén és emléknap lett, hisz Mirko munkássága előtt szeretnénk tisztelegni, azt szeretnénk továbbvinni és bemutatni. Ezen a szakmai tanácskozáson azokkal a témákkal foglalkozunk, amelyeket ő is szeretett: állatkerti állatok, egzotikus állatok, járványtan. Ilyen előadásokat is hallhatott a közönség.”

Palics
állatkert
Sinkovics Imre
emléknap
Palicsi Állatkert

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.