Ugrás a tartalomra

Sólyom: segíteni kell a határon túli magyarokat

2012.09.20
20:26
„Nem tanácsokat kell adni, hanem segíteni kell a határon túli magyaroknak” – mondta Sólyom László volt államfő az MTI-nek csütörtökön Pozsonyban
„Nem tanácsokat kell adni, hanem segíteni kell a határon túli magyaroknak” – mondta Sólyom László volt államfő az MTI-nek csütörtökön Pozsonyban. A köztársasági elnök azon a rendezvényen vett részt, amelyen 38 felvidéki magyar kisiskolás vette át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját. Sólyom László az átadón mondott beszédében nagyrabecsülését fejezte ki azoknak a szülőknek, akik magyar iskolába íratták gyerekeiket. Hangsúlyozta: ez a lépés sorsdöntő a gyerekek számára, hiszen nagyban befolyásolja jövőbeni identitásukat, és eldönti további pályájukat is. „Ha valaki magyar iskolában kezd, nyilvánvalóan a magyar marad a domináns nyelve. (...) Itt tudja a magyar érzést is elsajátítani, a magyar kultúrával azonosulni” – fogalmazott Sólyom László. A volt államfő hangsúlyozta: külön öröm számára, hogy több vegyes házasságból származó gyermeket is magyar iskolába írattak szülei. Sólyom László az MTI-nek adott nyilatkozatában a Rákóczi Szövetség nemzetmegtartó tevékenységét emelte ki. Leszögezte, hogy a szövetség egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek valós segítséget is nyújtanak a határon túli magyaroknak.
sólyom lászló
felvidék

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.