Ugrás a tartalomra

Sveti Nikola, vagyis Szent Miklós napját ünnepli az ortodox egyház

2022.12.19
08:20
Forrás
Pannon RTV
A Szerb Pravoszláv Egyház ma Szent Miklóst, azaz Sveti Nikolát ünnepli, az egyik legnagyobb keresztény szentet, az utazók, matrózok, halászok és uszályosok védelmezőjét.

Szent Miklós egyben a legtöbb ortodox család védőszentje. A myrai püspök napját a katolikusok december 6-án, a görögkeleti egyházak pedig két héttel később, december 19-én ünneplik. Szent Miklós Patara városában, a kis-ázsiai Lycia régióban született Theophanes és Nona szülőknél, Valeriánusz római császár idején. Nikola már gyermekkorában is szokatlan lelki tulajdonságokkal volt megáldva. Amikor felnőtt és iskolát tanult, papságba szeretett volna lépni, ezért érsek nagybátyja kinevezte őt Myra város papjának. Úgy tartják, hogy amelyik családnak december 19-én nincs ünnepe, vagyis slavája, az éppen vendégségbe megy Szerbiában. Ezen az ünnepen böjti ételeket, főként halból készült fogásokat fogyasztanak. A hagyomány szerint ezen az ünnepnapon nem szabad mosni, takarítani és házimunkát végezni. Szerbia-szerte több mint hatszáz templom viseli a Sveti Nikola nevet.

Sveti Nikola
Szent Miklós napja
Szerb Pravoszláv Egyház

Kapcsolódó tartalmak

Most

08:28, Frissítve: 08:33

Pásztor István emlékére adott koncertet Mága Zoltán Adán

Adventi emlékkoncertet adott Mága Zoltán a Vajdasági Magyar Szövetség nemrég elhunyt elnöke, Pásztor István emlékére. A világhírű magyar hegedűművész és kísérő zenekara vasárnap Adán a Szentháromság-templomban lépett fel, közel ezer ember előtt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.