Ugrás a tartalomra
A vetélkedő
Pannon RTV / Molnár Edvárd

Szabadkán megtartották a Kárpát-medencei Honismereti versenyt

2017-11-18
11:27
2017-11-18
16:33
Forrás
Pannon RTV
Az Észak-bácskai Pedagógusok Egyesületének szervezésében Honismereti versenyt rendeztek szombaton a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában.

Az eseményen a vajdasági általános és középiskolások mellett magyarországi és romániai diákok is jelen voltak. A verseny megnyitóján beszédet mondott Maruzsa Zoltán, magyar köznevelésért felelős helyettes államtitkár, valamint Gombár Szeréna, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja is.

A huszonkettedik alkalommal megszervezett hagyományos Kárpát-medencei Honismereti versenyen 22 csapat vett részt. A résztvevők Szent László magyar király témájában írtak csoportonként egy esszét, amellyel benevezhettek a versenyre. Marásek Hanna, diák: „A felkészülés szeptember elején elkezdődött, esszét írtunk először, aztán kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk a poszterrel bemutatni, majd a kreatív feladatot is kigondoltuk.”

A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a lovagkirály trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. De Negri Ibolya, elnök, Észak-bácskai Pedagógusok Egyesülete: „Iskolánként egy csapat tud részt venni, és nagyon örülünk, hogy a vajdasági iskolákon kívül itt van Románia, illetve vannak magyarországi csapatok is. Hosszú előkészület előzte meg a mai versenyt, hiszen elég összetett feladatuk van a versenyzőknek, a csapatoknak, merthogy esszét kell írni, posztert kell készíteni, illetve kreatív feladatként egy kis előadást is össze kell állítaniuk.”

László királyunk az egyik leghíresebb, legjelentősebb középkorú uralkodója volt Magyarországnak, az ő életpályájára emlékeznek ezzel a versennyel is, nyilatkozta Maruzsa Zoltán, magyar köznevelésért felelős helyettes államtitkár a Pannon RTV-nek. „Nagyon jó dolog, hogy a verseny eljutott a délvidékre is, és hogy csaknem száz tanuló fog itt ma megmérkőzni, abból a tudásból, amit Szent László királynak az életútjáról összeszedtek. Úgy gondolom, hogy ez hozzájárul a nemzeti identitás megőrzéséhez.”

A diákok emléklappal és ajándék könyvekkel térhettek haza, a legjobbak pedig két napos jutalomkiránduláson vehetnek majd részt Budapesten.

Kárpát-medencei Honismereti verseny
Észak-bácskai Pedagógusok Egyesülete
széchenyi istván általános iskola
Szabadka

Most

04:35, Frissítve: 04:53

Szombaton temetik I. Mihályt

A svájci rezidenciáján múlt héten elhunyt volt uralkodó holttestét szerdán a román hadsereg repülőgépe vitte haza. A szombati temetésig a bukaresti kormány háromnapos nemzeti gyászt rendeltelt el.

Népszerű

Cvijan család háza

Segítsünk a szabadkai Cvijan családnak

Egy hete nincs áram a szabadkai Cvijan család házában, mert nincs miből fizetni a számlát. Heten élnek együtt egy háztartásban. Zsuzsanna egyedülálló anyukaként neveli két gyermekét.