Ugrás a tartalomra

Szerbia: Újabb 11 koronavírusos elhunyt, 396-tal több fertőzött

2020.07.19
13:16
2020.07.20
10:35
Forrás
Pannon RTV
Összesen már 472-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben Szerbiában. A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt több tucat önkormányzatban rendkívüli helyzetet hirdettek.

Az új koronavírus-fertőzöttek több mint fele vajdasági. 235 új esetet regisztráltak, ebből 101-et Újvidéken.

Dolgoznak azon, hogy a magán egészségügyi intézmények is elvégezhessék a koronavírustesztet szerte az országban - közölte Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár a mai sajtótájékoztatón. Már folynak az előkészületek, hogy a magánlaboratóriumok egy része bekapcsolódhasson a rendszerbe.

A tesztet végző intézményeknek azonban egy sor rendeletnek kell megfelelniük, a standard laborok nem felelnek meg erre a célra. Egyebek mellett az egészségügyi hulladékot is megfelelő módon kell kezelniük.

Gojković azt is bejelentette, hogy hétfőn kezdi meg működését az az applikáció, amely lehetővé teszi majd, hogy azok, akiket letesztelnek, megnézhessék az eredményeiket.

396 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szerbiában az elmúlt egy napon. 7955 tesztet végeztek el. 11 ember belehalt a kór szövődményeibe, az áldozatok száma összesen 472. A halálozási arány most 2,26 százalék. Kórházi kezelésre 4735-en szorulnak, lélegeztetőgépen jelenleg 187-en vannak - ugyanannyian, mint az előző 24 órában.

Mijomir Pelemiš, a válságstáb vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a gyerekeknek is viselniük kell a maszkot. A járványügyi szakorvos szavai szerint a betegség lefolyása nemtől, kortól és egészségügyi állapottól függetlenül is súlyos lehet.

Mijomir Pelemiš, járványügyi szakember: „Sajnos, a gyermekeknek is hordaniuk kell a maszkot. Meg kell találni a legmegfelelőbbet a gyermek számára, mert az, amit mi hordunk, nem a legkényelmesebb a gyerekeknek. Tehát olyan maszkot kell hordaniuk, ami elfogadhatóbb, amit könnyebben viselnek a gyerekek, mert ez, ami rajtam is van, a gyerekek számára kellemetlen és nem praktikus.”

73 koronavírusos beteg van Szabadkán. Lélegeztetőgépre két páciens szorul. Öten vannak az intenzíven.

A megfelelő óvintézkedések betartása mellett vannak nyitva a piacok Újvidéken. A Halpiac 9000 négyzetméter alapterületű, a korlátozások érelmében egyidejűleg 2250 látogatót tud fogadni. A szolgáltató fenntartja annak lehetőségét, hogy amennyiben az emberek száma ugrásszerűen megnövekszik, ideiglenesen bezárja a piacot.

A járvány idején néhány változtatást eszközöltek a katolikus templomokban is, azonban tartanak szentmiséket, óvintézkedések mellett.

Vajdaság-szerte a legtöbb evangélikus gyülekezetben is elmaradnak az istentiszteletek - jelentette ki Dolinszky Gábor. Az evangélikus püspökhelyettes hozzátette, egyedül a Bajsai Evangélikus Egyházközségben sikerült megoldani ezt a problémát.

A Bácskai Egyházmegye területén valamennyi gyülekezetben az istentiszteleti alkalmak vasárnaptól a járványügyi helyzet javulásáig elmaradnak - nyilatkozta a Pannon RTV-nek Orosz Attila. Igyekezzünk felelősségteljesen viszonyulni egymáshoz ebben a próbás időszakban - hívta fel a figyelmet a bácskai református esperes.

Stabilizálódni látszik a járványhelyzet Novi Pazarban és a környező településeken - írja a Szerbiai RTV.

A Novi Pazar-i Regionális Covid-központban korábban még mintegy 400 pácienst vizsgáltak meg naponta, tegnap ez a szám már 200-250 közé csökkent. Eddig napi szinten száz beteget helyeztek el a kórházban, mára ez a szám mintegy 20-ra csökkent. Dr. Mirsad Đerlek, a Novi Pazar-i Regionális Covid-kórház koordinátora a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva elmondta, Tutinban is jobb a helyzet, mint amire számítottak, Sjenicából pedig jelenleg kicsivel több, mint 70 pácienst kezelnek. Đerlek hozzátette, Novi Pazar polgárai lassan rájönnek arra, hogy a helyzet súlyos, és egy komoly betegségről van szó, ezért sok múlik azon, hogy mindenki betartsa az előírt intézkedéseket.

Dr. Mirsad Đerlek, koordinátor, Regionális Covid-kórház, Novi Pazar: „Harmadik napja folytatódik már a kedvezőbb tendencia, és a statisztikák azt mutatják, hogy egy nyugodtabb szakaszba lépünk. Mivel ez egy láthatatlan ellenség, ami már sokszor meglepett bennünket, úgy teszünk és úgy állunk a munkánkhoz, mintha 400 beteg lenne a kórházban, és holnap 100 új pácienst kellene felvennünk. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem lehet pihenni, komolyságra, fegyelemre és munkára van szükség.”

Minden város potenciális gócpont - figyelmeztetnek az illetékesek. Még csak most várható a járvány első hullámának második csúcspontja - teszik hozzá. A pénteki szigorítások hatását a következő napokban várják.

Szombaton csaknem négyszázzal emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Szerbiában, 9-en hunytak el a betegség szövődményeinek következtében.

rendkívüli
járvány
koronavírus
fertőzött
beteg
páciens

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.