Ugrás a tartalomra

Szerbiában kevésbbé vonzó a németországi ápolói munka

2018.05.23
11:04
2024.03.19
08:40
Forrás
VajdaságMA
Az első negyedévben érezhetően csökkent azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akik németországi munkára jelentkeztek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat pályázatán keresztül.

Az elmúlt néhány évben több száz egészségügyi nővér és technikus vállalt Németországban munkát. A kereslet továbbra sem lanyhul, a szolgálatnál mégis azt mondják, érezhetően csökkent a jelentkezők száma. Az illetékesek szerint ez főként azért van, mert a képzett egészségügyi dolgozók Németországban nem a szakmájukban helyezkednek el, hanem főként magánházaknál ápolóként. Ugyanakkor az egészségügyi nővérek és technikusok szerbiai kamarájában azt mondják, az elfogadhatatlan feltételek miatt már nagyobb számban tértek vissza külföldről, főként műtősök és technikusok.

Szerbia
Némegtország
ápoló
egészségügy

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.