Ugrás a tartalomra
Diákok Péterváradon
Pannon RTV

Több, mint 100 diák ismerkedett Vajdaság történelmével

2018-04-14
20:44
2018-04-15
20:36
Forrás
Pannon RTV
Hetedik alkalommal hirdette meg a Rákóczi Szövetség középiskolás ifjúsági szervezetei számára a Délvidéki Utazás elnevezésű programját.

A háromnapos kiránduláson több mint száz magyarországi, vajdasági, felvidéki, erdélyi, horvátországi diák vett részt. Szombaton a reggeli órákban érkeztek meg az autóbuszok Csúrogra. A település szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a falu magyar lakosságát gyakorlatilag teljesen elpusztították 1944 második felében. A kirándulás résztvevői koszorút helyeztek el a kegyhelynél. A csúrogi emlékművet 2013-ban állították az 1944/45-ös megtorlás ártatlan áldozatainak emlékére.

Koszorúzás

Csúrogról Péterváradra vezetett tovább az út. Pétervárad a Duna-mente egyik legnagyobb erődítménye. Ezen helyen már a római korban őrhely állt, majd a középkorban fontos rév- és vámhely volt. A ma is látható várfalak és erődrendszer 1780-ig épült ki. Zenger Dorottya, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest: „Iskolánk hét éve tagja a Rákóczi Szövetségnek, de mi csak az idén léptünk be az osztálytársaimmal. Délvidékre szólt ez az utazás és eddig Szabadkát és Óbecsét néztük meg, ami nagyon szép volt és nagyon fontos, hogy ezeket a helyeket is lássuk Magyarországon kívül.”

A program célja a délvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A csoport a katakombákat is megtekintette.

Egy-egy iskola hat személlyel jelentkezhetett a kirándulásra, öt diák és egy kísérő tanár. Csenger Orsolya, rendezvényszervező, Rákóczi Szövetség: „Ez egy egész friss program, idén kerül megrendezésre hetedik alkalommal. Az elsődleges célja a szövetségnek, hogy a határon túli területnek, jelen esetben a Délvidék határon túli területének a magyar kulturális helyei, történelmi helyeit megismerjék a Kárpát-medence területén élő középiskolások.”

A háromnapos kirándulás utolsó napján, vasárnap a törökbecsei Tisza-partot, Elemért és az Aracsi pusztatemplomot látogatták meg.

Rákóczi Szövetség
Délvidéki Utazás
Vajdaság
kirándulás

Most

00:58

Tanügyesek tüntettek Belgrádban

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója szerdán tüntetést szervezett Belgrádban a kormány épülete előtt és egyedi fizetési osztályok bevezetését követelte az egész közigazgatásban.
00:03, Frissítve: 00:21

Münchenben nyert a Real Madrid

A címvédő Real Madrid 2-1-re nyert a Bayern München otthonában szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, ezzel nagy lépést tett a sorozatban harmadik fináléja felé.
21:14, Frissítve: 21:58

Hajnali Fülek

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora május első hetében a történelmi Nógrád megye északi részén fekvő Füleket mutatja be felvidéki falusi vonósbandák felvételeivel.
17:59, Frissítve: 20:28

Vučić Tuskkal tárgyalt Belgrádban

Szerbia eurointegrációjáról tárgyalt a szerb államfő és az Európiai Tanács elnöke. Vučić a találkozó után azt mondta, bemutatta mindazt, amit Szerbia tett a brüsszeli megállapodás végrehajtásáért.

Népszerű

Szabadkai Zsinagóga beltere

Teljes pompában a szabadkai Zsinagóga beltere

Határidőn belül, 2017. december 31-én befejezték a szabadkai Zsinagóga felújításának belső munkálatait. A három kupola helyreállítása is a megfelelő ütemben halad - mondják az illetékesek.