Ugrás a tartalomra

Újabb intézkedések Szerbiában

2020.03.21
17:46
Újabb intézkedéseket fogadott el a szerb kormány a koronavírus terjedésének megállítása érdekében.

Ma 20 órától országszerte tilos lesz a parkokban tartózkodni. Ezentúl legfeljebb 5 személy lehet egy zárt helyiségben.

Szintén 20 órától az ország területén megszűnik a tömegközlekedés, a tilalom nem vonatkozik a taxikra, a személyautókra és a dolgozókat szállító járművekre. A 65 év felettiek számára annyiban módosul a kijárási tilalom, hogy holnap, azaz vasárnap hajnali három és nyolc óra között elhagyhatják otthonaikat, hogy be tudjanak vásárolni. A vasárnapi nap miatt módosul az általános kijárási tilalom is, a 65 év alattiak az előttünk álló éjszaka folyamán este 20 órától hajnali három óráig kötelesek otthon maradni. A döntés értelmében, holnaptól bezárnak a bevásárlóközpontok, az éttermek és a kocsmák, kivéve az ételt árusító boltokat, a gyógyszertárakat, valamint az önkiszolgálókat.

 

Szerbia
kormány
koronavírus
intézkedések
parkok
tömegközlekedés

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.