Ugrás a tartalomra

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézetbe látogatott az MNT delegációja

2023.09.29
14:25
2023.11.27
19:20
Forrás
Pannon RTV
Megismerkedtek az intézet tevékenységével, az ott folyó munkával, valamint bemutatásra került a VAMADIA, azaz a Vajdasági Magyar Digitális Archívum is.

Hivatalos látogatást tett a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben a Magyar Nemzeti Tanács delegációja.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet minden olyan közgyűjteményi feladatot ellát, amely a vajdasági magyar kulturális élethez kötődik. Fő célja, hogy ezek a gyűjtemények egy helyen megtalálhatóak legyenek, legyen szó akár múzeumi vagy levéltári összeállításról. Kormányos Katona Gyöngyi, megbízott igazgató, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta: „Jelentős szakkönyvtárunk van, különböző hagyatékokkal vajdasági íróktól, alkotóktól, de magyarországi íróktól is kaptunk már hagyatékokat, amely része még feldolgozásra vár. Ez számunkra azért fontos, mert a kutatóknak is így segítséget tudunk adni és nyújtani, mert a cél nem csak az, hogy itt szakkönyvtárként működjünk, hanem akár az Országos Széchényi Könyvtár Budapesten.”

Az épület 2003-ban épült a magyar kormány segítségével, majd 2005-ben az MNT támogatásával kezdte meg munkáját az intézet. Később már a tartományi kormány is támogatta. Az MNT delegációja az épület mellett megtekintette az itt folyó munkálatokat, valamint az általuk kiemelten támogatott digitalizációs munkába is betekintést nyertek. Fremond Árpád, elnök, MNT: „Úgy néz ki, hogy ez a folyamat a vége felé jár, és a VAMADIA-t gyakorlatilag el lehet indítani teljes egészében a vajdasági magyar kultúra, kutatások szempontjából fontos az archívum, hiszen a vajdasági magyarság öröksége gyakorlatilag az amit ezen az oldalon gyűjtenek, illetve ebben az intézetben folyamatosan archiválnak.”

Az eseményen többek között jelen volt Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint az MNT képviselői, akik egy könyvcsomaggal is megajándékozták az intézetet.

Vajdasági Magyar Művelődési intézet
MNT

Most

15:16, Frissítve: 15:27

Listabemutató: Jó reggelt, Szerbia

Nagy visszatéréseknek is tanúi lehetünk az idei választáson, Boris Tadić volt köztársasági elnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke és Saša Radulović, az Elég volt párt vezetője egyesítette erejét, és közös listát állított Jó reggel, Szerbia névvel.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.