Ugrás a tartalomra

Vučić: Örülök, hogy a fiatal egészségügyi dolgozók Szerbiában képzelik el a jövőjüket

2019.12.20
13:49
2020.02.28
17:51
Forrás
Pannon RTV
Az orvosi egyetemek száz legjobb frissdiplomása, valamint az egészségügyi középiskolák 250 legjobb végzőse kapott munkaszerződést valamely egészségügyi intézményben.

A legjobbak legjobbjainak Aleksandar Vučić szerb elnök adta át a szerződéseket. Kiemelte, hogy a szerbiai költségvetés mintegy egyötöde megy az egészségügyre, a jövőben pedig jelentős összegeket szánnak az egészségházak és a rendelők kiépítésére és felújítására országszerte, hogy a legkisebb településen élők is tisztességes ellátást kapjanak, és ne kelljen a nagyobb városokba utazniuk, ha orvosra van szükségük. Az államfő örömének adott hangot, hogy a fiatal egészségügyi dolgozók Szerbiában képzelik el a jövőjüket. Aleksandar Vučić azt is bejelentette, hogy a következő években folyamatosan emelik majd az egészségügyi dolgozók béreit.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „A következő csupán hat-hét évben megkétszerezzük a 2014-es béreket, a reális fizetésekről beszélek, lehet, hogy még magasabbak is lesznek. Minden évben számíthatnak egyre többre, de mi is egyre többet fogunk önöktől követelni: nagyobb fegyelmet, nagyobb felelősséget és több munkát, bármennyire is nehéz legyen az, és tudom, hogy milyen nehéz, tudom, hogy milyen körülmények között kellett dolgozniuk.”

Aleksandar Vučić
egészségügyi dolgozók
egészségügy
ápolók
orvos

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.