Ugrás a tartalomra

Zlatibor körzetben is megjelent a vírus

2020.03.19
13:12
2020.03.19
17:29
Forrás
Szerbiai RTV
Szerbia újabb, eddig koronavírus-mentesnek tartott vidékén is regisztráltak fertőzött eseteket. A zlatibori körzetben két személynél azonosították a covid-19-et.

Egyikük a Boszniai Szerb Köztársaságból utazott oda, a másikuk korábban Csehországban és Boszniában is volt. Mindkettőjük esetében jelentkeztek a koronavírus jelei, vagyis a láz és a száraz köhögés, ezért elvégezték rajtuk a tesztet, ami pozitív lett. Mivel a tüneteik enyhék, otthoni karanténba kerültek. A koronavírus szerbiai gócpontjai egyébként Belgrád, Niš és Nagykikinda vidékére tehetők, de más körzetekből is jelentettek már megbetegedéseket. A Zlatibori körzetben nagyjából 300 gyanús esetet tartanak otthoni megfigyelés alatt.

Aleksandra Andrić, járványügyi szakorvos, Közegészségügyi Intézet, Užice: „Tegnap, amikor megkaptuk az első hivatalos információt arról, hogy fertőzöttek, azonnal megkezdtük a család és a hozzátartozók felkeresését. Összegyűjtjük a telefonszámukat, házi karanténba és orvosi felügyelet alá helyezzük őket. Ez azt jelenti, hogy a következő 14 napban kapcsolatban leszünk velük, követjük az állapotuk alakulását, van-e lázuk, köhögnek-e, észlelnek-e bármilyen más légzőszervi panaszt. Ha felbukkannak ilyen tünetek, azonnal reagálunk, megszervezzük számukra az ellenőrzést az orvosnál, és megállapítjuk, szükségük van-e kórházi ellátásra, vagy maradhatnak otthon.”

koronavírus
Szerbia
Aleksandra Andrić

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.