Ugrás a tartalomra

Pontosan két hónap van hátra a beígért választásokig

2023.10.17
11:56
2023.11.02
08:11
Forrás
Pannon RTV
Két hónap van hátra a beígért köztársasági, tartományi és önkormányzati választásokig. A közvélemény-kutatók már lázasan dolgoznak, és közlik felméréseiket a kormánypártok és az ellenzékiek állásáról.

A pártok pedig tárgyalnak, és lehetséges koalíciókról egyeztetnek. A választásokat még ki sem írták, a kampány viszont már elkezdődött.

A választásokról és a különböző lehetséges időpontjairól már hónapok óta hallani, a bizonytalanságnak azonban Aleksandar Vučić köztársasági elnök vetett véget, aki bejelentette: november 2-a előtt mindenképpen kiírja a választásokat, amelyet december 17-én tartanak meg.

A választások kiírását az utóbbi hónapokban a leghangosabban a baloldali ellenzék, a Demokrata Párt, a Szabadság és Igazságosság Pártja és a Zöld-baloldali Front követelte, céljuk pedig a jelenlegi hatalom leváltása.

Zoran Lutovac, elnök, Demokrata Párt: „Követeljük a választások kiírását, mert mély társadalmi, gazdasági és politikai válságban vagyunk, és azért, mert a jelenlegi vezetésnek sem ereje, sem akarata nincs arra, hogy kilábaljunk ebből a válságból.”

A kormányzó Szerb Haladó Párt vezetői pedig hetek óta arról beszélnek, hogy bármikor készen állnak a megmérettetésre, nem félnek semmilyen ellenzéki összefogástól.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia (SZHP): „Igyekszem az állami feladataim után minden szabad pillanatot arra használni, hogy beszélgessek az emberekkel és a párttagokkal, a szimpatizánsokkal, de olyanokkal is, akik nem a Szerb Haladó Párt tagjai, hogy beszéljek arról, hogy mi az egyedüli oka annak, hogy politizálunk. Ez pedig az eredmények és a konkrét tervek a jövőre nézve, a többi dolog pedig nem ilyen fontos a számomra.”

A tervek és eredmények mellett pedig a lehetséges kormánykoalíció is fontos kérdés lehet. Az utóbbi tizenhárom évben nem nagyon változott a kormánypártok listája, és várhatóan az SZHP mellett továbbra is a Szerbiai Szocialista Párt lesz a legfőbb erő az ország vezetésében. Ivica Dačić, a szocialisták vezetője is dicsérte az utóbbi több mint tíz év eredményeit, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy folytatódik az együttműködés az SZHP és az SZSZP között.

A közvélemény-kutatások szerint egyébként még mindig a Szerb Haladó Párt a legerősebb párt Szerbiában, támogatottsága 44,5 százalékos. A Faktor Plus felmérése szerint a második legerősebb tömörülés 11 százalékkal a szélsőjobboldali összefogás, amelynek gerincét a Dveri és a Fogadalomtevők Szerb Pártja adja, és csak a harmadik helyre kerülne a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt. A mostani felmérések szerint a nem kisebbségi pártok közül még a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Szerbiai Népi Mozgalom és a Remény mozgalom kerülne be a parlamentbe.

választások
tartományi
köztársasági
önkormányzati
Demokrata Párt
Szabadság és Igazságosság Pártja
Zöld-baloldali Front
Szerb Haladó Párt
Szerbiai Szocialista Párt
Választások 2023

Most

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.