Ugrás a tartalomra

Vučić: Napokon belül kiderül a kormánytagjelöltek neve

2024.03.10
20:12
2024.03.10
20:19
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Aleksandar Vučić szerb államfő ma este a hatalmi koalíció pártjainak vezetőivel találkozott. A sikeres december 17-i választásokat követően megkezdődött a kormányalakítás, jelentette be ma este a szerb közmédia műsorában a szerb államfő.

Az előzetes bejelentések szerint az önkormányzati választások lebonyolításáról, a köztársasági parlament működéséről és a jövőbeni végrehajtó hatalomról egyeztettek. A találkozó ezekben a percekben ért véget, a szerb elnök a közmédia műsorában ismerteti a részleteket. A megbeszélésen, amelynek részleteiről a Pannon RTV hétfői műsoraiban számolunk be, jelen voltak a Szerbiai Szocialista Párt - Egységes Szerbia koalíció vezetői, Ivica Dačić és Dragan Marković Palma, továbbá Rasim Ljajić, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt elnöke, Milan Krkobabić, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártjából, valamint az Egészséges Szerbia elnöke, Milan Stamatović, és Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának alapítója.

Aleksandar Vučić azt mondta, Szerbia jelenleg nehéz geopolitikai helyzetben van, mint katonailag semleges ország. A tervek szerint egy héten belül megválasztják a köztársasági parlament új elnökét. A belgrádi új önkormányzati választásokat legkésőbb április 3-án kell kiírnia az új parlamenti elnöknek, tehát a választásokat április 28-a és június 2-a között tarthatják meg, akárcsak a további 87 önkormányzatban. A szerb államfő június 2-át javasolta a voksolás időpontjaként, a választás Ana Brnabic, a köztársasági képviselőház leendő elnöke írja majd ki április 3-án, mondta Vucic. Az államfő hozzáette, rendbe kell tenni a választói névjegyzéket, hogy senki se vádolhassa meg Szerbiát választási csalásokkal.

Választások 2023
Aleksandar Vučić
Aleksandar Vučić - Szerbia nem állhat meg
Választások 2023

Most

09:36

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta Magyarország Védelmi Tanácsát a Karmelita kolostorba az Izraelt ért iráni légitámadások következményeinek értékelésére - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Népszerű

Új életre kelhet a Fidelinka

Beruházás a régió egyik legismertebb malomipari vállalatába - egyebek mellett ezzel a témával foglalkozott a Közügyek.

Megtalálták az eltűnt tinédzsereket

A Novi Pazar-i rendőrök vasárnap este megtalálták azt a két tinédzsert, akiknek eltűnését április 2-án jelentették – erősítette meg a rendőrség.