230 éve kezdődött a nagy francia forradalom
A 18. század elején még Európa leghatalmasabb államának számító Francia Királyság a század végére válságba jutott. A különösebb eredmény nélkül folyó háborúk és a csillogó udvar felemésztette a bevételeket, az egyszerű nép nyomorgott, a reformkísérleteket a rövidlátó udvar elbuktatta. Az államcsőd szélére került országban 1786-tól évekig rendkívül rossz volt a termés, éhínség tört ki. XVI. Lajos királynak nem maradt más választása, mint hogy az új adók megszavazása érdekében 175 év után ismét összehívja a rendi gyűlést. Ezen hagyományosan a három rend, a klérus, a nemesség és a közemberek 300-300 képviselője vett volna részt, de a király 1788 végén a harmadik rend képviselőinek számát 600-ra emelte. A forrongó országban 1789 elején választották meg a küldötteket, a gyűlést 1789. május 5-én nyitotta meg a király.
Az első hetek hosszú és reménytelen huzakodásai során még abban sem sikerült megállapodni, hogy a döntéseket rendek szerint hozzák (ami a klérusnak és a nemességnek kedvezett volna), vagy minden képviselő szavazatát figyelembe vegyék, ahogy a harmadik rend akarta volna. A parttalan vita azzal ért véget, hogy a harmadik rend küldöttei június 17-én nemzetgyűlésnek nyilvánították magukat, s mivel üléstermüket a király bezáratta, a közeli Labdaházban tettek arra esküt, hogy alkotmányt adnak az országnak. Miután a másik két rendből is egyre többen csatlakoztak hozzájuk, június 27-én a király beadta derekát, s a gyűlés július 9-én Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánította magát.
Az eseményeket ezután nem lehetett feltartóztatni, a régi rend, az ancien régime szinte hetek alatt megbukott. A forradalom kitöréséhez a döntő lökést az adta, hogy a király július elején csapatokat vont össze Párizs körül, majd elbocsátotta a népszerű pénzügyminisztert, Jacques Neckert. A feldühödött párizsi nép július 14-én reggel megrohamozta az Invalidusok Házát, ahonnan 32 ezer puskát vittek el. S hogy puskaport és lőszert is szerezzenek, úgy döntöttek, megostromolják az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t. A hivatalosan Bastille Saint-Antoine elnevezésű, nyolctornyos erődbe a királyok elfogatóparancs nélkül bárkit bezárathattak, de a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten kényelmes, "ötcsillagos" börtön volt. A Bastille akkor már szinte üresen állt, csak hét idős ember raboskodott itt, akikre 80 veterán és 30 gránátos vigyázott.
A körbevett erőd parancsnoka tárgyalást javasolt, de a türelmetlen tömeg nem sokkal később behatolt a védtelen külső udvarra, ahol lövöldözés kezdődött. Az ostromlókhoz hamarosan a párizsi nemzetőrség tagjai és katonák csatlakoztak, akik ágyúkat hoztak magukkal, a királyi hadsereg közelben állomásozó egységei tétlenül szemlélték az eseményeket. Amikor a harcokban már majdnem százan meghaltak, a Bastille kormányzója, Bernard-René de Launay a további vérontás elkerülése érdekében fél hatkor kinyittatta a kapukat. A beözönlő, felbőszült tömeg őt magát három tisztjével és négy katonájával együtt meglincselte, levágott fejét lándzsára tűzve hordozták végig a városon.
A király aznap vadászaton vett részt, s naplójába csak a Rien (semmi) szót írta. Ezt utólag érzéketlensége és alkalmatlansága bizonyítékának tekintették, a valóságban azonban tisztában volt az uralmát fenyegető veszélynek, a bejegyzés az aznap elejtett vadak számára vonatkozott.
Amikor másnap reggel tájékoztatták az eseményekről, feltette a kérdést: "Akkor ez lázadás?" "Nem, Sire, ez forradalom" - hangzott a válasz. A megrémült Lajos visszavonta csapatait, visszahelyezte miniszteri hivatalába Neckert. Július 17-én ő is Párizsba érkezett, és feltűzte mellére a főváros piros-kék és a Bourbonok fehér színeiből alkotott kokárdát, amely a forradalom és Franciaország jelképe lett. A párizsi nép példáját követve vidéken is felkelések robbantak ki, a "Nagy Félelem" időszaka alatt a helytartókat elkergették, az adókat nem lehetett beszedni, az ország kormányozhatatlanná vált. A rend helyreállítása érdekében a Nemzetgyűlés radikális lépésre szánta el magát: augusztus 4-én valamennyi feudális kiváltságot eltörölte, és törvénybe iktatta az állampolgárok egyenlőségét. Augusztus 26-án elfogadták az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, amely deklarálta a forradalom jelszavait: szabadság, testvériség, egyenlőség.
A Bastille ostromának napja, július 14. Franciaország nemzeti ünnepe. Az épületet már novemberre lebontották, köveit építkezésekre hordták el, néhány köve a közeli IV. Henrik sugárút mellett látható. Egykori helyén ma tér, annak közepén oszlop áll. Történelmi érdekesség, hogy az erőd kulcsai Amerikában, George Washington Mount Vernon-i múzeumában találhatók: Lafayette márki, az amerikai függetlenségi háború hőse, akit július 14. után a Nemzeti Gárda parancsnokának neveztek ki, a két nép szabadságának jelképeként küldte el az amerikai elnöknek a 15 centiméter hosszú, mintegy fél kilogramm súlyú kulcsot.
