Ugrás a tartalomra

Európa több országában nem javul a helyzet, ezért egyelőre nem téma a korlátozások enyhítése

2020.04.20
07:43
2020.04.20
09:01
Forrás
MTI, worldometers.info
A koronavírus már 2 millió 400 ezer embert betegített meg világszerte és már 165 ezer áldozatot követelt.

Olaszország, ahol eddig 23 és félezren haltak meg, történetének egyik legnehezebb időszakát éli. Az olaszok abban bíztak, hogy március végére elmúlik a rémálom, ám a vírus még most is jelen van. A napokban ugyan kevesebb áldozatot szedett, a kormány azonban egyelőre nem enyhít a hat héttel ezelőtt életbe léptetett korlátozásokon.

Fotó: Tanjug/AP Photo/Jean-Francois Badias

A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban – mondta vasárnap a francia miniszterelnök. A március 17-én életbe lépett kijárási korlátozásokat a múlt héten május 11-ig meghosszabbították, miközben a betegség halálos áldozatainak száma megközelítette a 20 ezret.

Számos bírálat érte a brit kormányt, amiért az európai országoknál jóval később, csak március 23-án rendelte el az óvintézkedéseket a járvány megfékezésére. Most már csak a legfontosabb teendők miatt lehet kilépni az utcára, és naponta egy szabadtéri testedzés engedélyezett. A kormány jelenleg úgy véli, még nem jött el az ideje az enyhítésnek, a következő három héten még biztosan maradnak a szigorítások. A britek közül már 16 ezren meghaltak a kórban, a fertőzöttek száma 120 ezer.

Fotó:Tanjug/AP Photo/Mehmet Guzel

Törökországban, a járvány új európai gócpontjában is egyre súlyosabb a helyzet. Ideiglenes kórházakat építenek a reptereken a koronavírusos betegek számára. A török hatóságok Isztambulban és az ország 31 legnagyobb városában már a második hétvégén rendeltek el kijárási tilalmat. A 65 évnél idősebbeket, illetve a húsz éven aluli fiatalokat otthon maradásra kötelezték. Törökországban eddig 86 ezren fertőződtek meg és 2000-en haltak meg a koronavírus szövődményeinek következtében.

Európa
koronavírus
Törökország
Olaszország
Franciaország
Nagy-Britannia

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.