Ugrás a tartalomra

Megkezdte munkáját az ENSZ Közgyűlésének 67. ülésszaka

2012-09-19
12:19
A viták és konfliktusok békés megoldása – ez az Egyesült Nemzetek Szervezetének legfőbb célkitűzése az elkövetkező egy évben, mondta Vuk Jeremić
A viták és konfliktusok békés megoldása – ez az Egyesült Nemzetek Szervezetének legfőbb célkitűzése az elkövetkező egy évben, mondta Vuk Jeremić. Az ENSZ-közgyűlés újonnan megválasztott elnöke kiemelte a fenntartható fejlődés biztosításának fontosságát, a terrorizmus elleni harcot és a gazdasági válság leküzdését is. Vuk Jeremić egy Ivo Andrićtól származó idézettel támasztotta alá elképzeléseit. Eszerint nem az emberektől kell félni, hanem attól, ami embertelen bennük. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt hangoztatta, hogy az Egyesült Nemzeteknek fel kell nőnie a pillanathoz, amikor a világ olyan problémákkal küzd, mint a munkanélküliség, az egyenlőtlenségek vagy a hőmérséklet emelkedése. Ban Ki Mun reményét fejezte ki, hogy Jeremićtyel sikeresen működik majd együtt a világszervezet modernizálásában. (MTI)
Vuk Jeremić
ENSZ

Most

22:23

Györe elődöntős Umagban

Györe László bejutott az 586 140 euró összdíjazású umagi, 250-es tenisztorna elődöntőjébe, miután 162 percnyi küzdelem után 6:4, 6:7 (6-8), 6:3 arányban nyert az argentin Leonardo Mayer ellen.
22:15

Brit tankhajót foglalt le Irán

Újabb incidens történt a világ egyik legfontosabb vízi útján, a Perzsa-öböl bejáratát jelentő Hormuzi-szorosban, amelyen keresztül a Közel-Kelet olajforgalmának jelentős része bonyolódik.
20:31

Magasabb lesz az alma ára?

A szélsőséges időjárás miatt idén várhatóan 450 ezer tonna lesz az almatermés Magyarországon, amely a tavalyi mennyiség fele, ezért az átlagosnál magasabb árakra lehet számítani.

Népszerű

Horgosi lány lett az idei Strandszépe

A zsűri értékelése alapján Szabó Noémi tehette fejére az idei Magyar Szó Strandszépe koronáját. Ő képviseli majd Vajdaságot a magyarországi Magyarok Szépe szépségversenyen.