Ugrás a tartalomra
Fotó Video

Az elsősegélynyújtás fontossága
2024-02-01; 16:43

A közúti balesetekről és az elsősegélynyújtásról tartottak előadást a Szabadkai Egészségügyi Középiskola első osztályos tanulóinak.

Egyik kezében a kormány, a másikban a pohár
2024-01-10; 12:39

Több mint 1250 olyan sofőrt füleltek le az utakon, aki alkoholos befolyásoltság mellett vezetett - ez az év eleji, az újévvárás és az ortodox karácsonyi ünnepek idején végzett fokozott közúti ellenőrzés fekete statisztikája.

Halálos kimenetelű közlekedési baleset Kamenicán
2024-01-03; 18:26

Összeütközött egy teherautó és egy személygépkocsi Kamenicán, a közlekedési balesetben elhunyt az autó 1979-es születésű vezetője, erősítették meg a Vajdasági Rádió és Televíziónak az újvidéki Sürgősségi Intézet illetékesei.

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.