Ugrás a tartalomra
Fotó

Rekordfogás a kikötőben - 116 tonna kokain
2024-01-18; 09:38

Az antwerpeni kikötőben tavaly rekordmennyiségű kokaint foglaltak le, 116 tonnát, ami 9 tonnával több mint 2022-ben, míg 2021-ben 90 tonnát füleltek le, 2020-ben pedig 66-ot.

Békefórum Párizsban
2023-11-10; 10:01

Az eseményen nemzetközi szervezetek és államok vezetői vesznek részt, köztük van Aleksandar Vučić szerb elnök is.

A bronzért küzdhetnek a magyar lányok
2023-06-24; 20:12

A magyar női kosárlabda-válogatott 69-60-ra kikapott a spanyol csapattól az Európa-bajnokság szombati elődöntőjében, Ljubljanában, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.

Európa Liga: Crvena zvezda - Gent
2020-11-05; 12:20

A belga Gent együttesét fogadja hazai pályán a Crvena zvezda a labdarúgó Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.