Ugrás a tartalomra

Újra szedi áldozatait az ebola
2020-04-11; 10:05

Ismét felütötte a fejét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Amíg a világ a koronavírus ellen harcol, addig Afrikát az ebola, az emberiség egyik leghalálosabb vírusa fenyegeti.

Új vakcinát vetnek be az ebola ellen Kongóban
2019-09-22; 22:59

A kongói ebolajárvány továbbterjedésének veszélyére figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet mondván, hogy Tanzánia nem közöl adatokat az ottani megbetegedésekről.
Ebolagyanús pácienset kezelnek

Elszabadult a kongói ebolajárvány
2019-07-18; 10:47

Megfékezhetetlenné vált a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört ebolajárvány, s a helyzet olyan súlyos lehet, mint a 2013-2016 közötti, három államra kiterjedő egészségügyi válság idején volt.

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.