Ahhoz, hogy a fejlesztéseket folytatni tudják, fontos, hogy a magyarságnak erős érdekképviselete legyen, úgy tartományi, mint köztársasági szinten, ezért fontos a december 17-ei választásokon való részvétel - hangsúlyozták a VMSZ képviselőjelöltjei.
A községi szintű megmérettetésen hat sportágban versenyeztek a részvevők. A rendezvény célja, hogy barátkozzanak, szórakozzanak és jobban megismerjék egymást a nyugdíjasok.
Idén is megszervezték a hagyományos amatőr szántóversenyt a gunarasi falunapi rendezvénysorozat részeként. Felnőtteknek és gyerekeknek szóló vetélkedők, tombola és ingyen ebéd kísérte a programot.
Hamisítatlan falusi majálison vehettek részt azok, akik a munkaszüneti napot Gunarason ünnepelték. Főzőverseny, ügyességi játékok, gyermekprogramok és igazi finom étkek sokasága segített megidézni a május elsejei hangulatot.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.
Szerbia mellett Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Magyarországról is érkeztek csapatok a megmérettetésre. A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában 26 táncklubból mintegy 1000 versenyző mutatta be tánctudását.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.