Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

140 éve az Al-Dunánál
2023-11-26; 17:27

Hertelendyfalva ünnepelt. A al-dunai bukovinai székely közösség megemlékezett a letelepedés 140 éves évfordulójáról. Az ünnepségen kopjafát avattak Tomka Károly telepítőlelkész tiszteletére.
Fotó Videó

28. Arató Napok Hertelendyfalván
2023-07-30; 17:32

Az idei rendezvényre Székelyföldről, Gyergyóalfaluból is érkeztek vendégek. Az eseményt már hagyományosan a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület és a szlovák Đetvan Művelődési Egyesület közösen szervezi.

Most

18:42, Frissítve: 19:41

Lázár János Óbecsén zárta vajdasági körútját

Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tartott délután lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen jelen volt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter is, aki a Tisza-parti városban zárta vajdasági körútját.
16:55, Frissítve: 19:06

Birkózóiskola nyílt Pacséron

Nagy volt az érdeklődés a helyi iskola diákjai részéről. A Vajdasági Birkózóakadémia berkeiben a pacsérival egyben már kilenc klub nyílt, de folytatni fogják a tagtoborzást és a birkózóiskolák nyitását.

Népszerű

Két új pályázat jelent meg a Prosperitatinál

Folytatódik a Prosperitati Alapítvány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, két új pályázat jelent meg a mezőgazdasági termelők és a vállalkozók számára, 2-2 milliárd forintos keretösszeggel. Pályázni december 5-től lehet.

Kerülje el ezt a kereszteződést Szabadkán

Újabb ideiglenes útlezárás várható Szabadkán. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt november 25-étől, vagyis szombattól tíz napon át zárva lesz a Makszim Gorkij, a Jovan Mikić, a Papp Pál és a Szegedi út kereszteződése.