A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan, a rendkívüli kormányülést követő sajtóértekezleten.
A lengyel miniszterelnök vasárnap reagált az Európai Bizottság azon javaslatára, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy részének kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.
Európa nem engedi meg Ukrajna területi egységének megsértését, ezt pedig az uniós tagállamoknak egységesen kell egyértelművé tenniük - jelentette ki Olaf Scholz új német kancellár Varsóban a Mateusz Morawiecki kormányfővel közös sajtóértekezleten.
Keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiaké.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
A stratégiai partnerség szintjéről a közös jövő szintjére emeli kapcsolatát Szerbia és Kína. Ez is elhangzott Hszi Csin-ping kínai és Aleksandar Vučić szerb elnök közös sajtótájékoztatóján Belgrádban.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.