Bővülhet és épülhet az ivóvízhálózat Királyhalmon, Hajdújáráson, Ludason és Noszán. A magyarországi Innovációs és Technológiai Minisztérium által működtetett Nyugat-Balkáni Zöld Központ pályázatán elnyert 160.000 euróból készülnek a tervek.
Az épület a gyakorlatban közösségi házként fog működni. A noszaiak akár már a nyár elejétől birtokukba vehetik az új művelődési otthont, amelyben helyet kap a Vackor óvoda kihelyezett bölcsődéje is.
Az almásokban két héten belül többé-kevésbé már be is fejeződik a munka, a barackot pedig rügyfakadás után, az áprilisban bekövetkező esetleges fagyokat kivárva metszik majd a gazdák.
A Nosza, hajrá süssünk, főzzünk elnevezésű rendezvényen 13 versenycsapat indult és mérettette meg főzőtudományát. Minden csapat szabadon dönthetett, milyen húsból készíti az ételt. A szakácsok körében a marha-, birka és csirkepaprikás volt a nyerő.
Amennyiben sikerülne magyar polgármestert állítani Szabadkán, a noszai Művelődési Házat rövidesen befejezhetik - jelentette ki az épület megtekintésekor Horvát Tímea, a VMSZ szabadkai elnöke.
Második alkalommal szerveztek élő könyvtárt az óbecsei Than Emlékházban: a rendezvényen az élő könyveket diszkriminált, sérült vagy egyéb hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek személyesítették meg.
Moszkva azt állítja, hogy nagyszabású ukrán ellentámadást állított meg Donyeck környékén. Az orosz védelmi minisztérium 250 ukrán halottról, kilőtt tankokról és páncélozott járművekről számol be a frontvonal öt pontján.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
A hétvégén tartják a vajdasági népművészek legnagyobb szemléjét Magyarcsernyén, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát. A néptáncosok mai fellépéseit élőben követhetik a Pannon Televízióban.
A szabadkai rendőrség elfogta a belgrádi származású, 1991-es születésű N. P.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos gyilkossági kísérletben vett részt.